A jó alvás fontossága

A jó alvás fontossága

Miért fontos, hogy jól és eleget aludjunk?

A modern napi ritmus szembemegy azzal, amire az emberi szervezet teremtve lett. A villany és az elektromos áram feltalálása előtt, az emberek a Nap nyugtával álomra hajtották a fejüket, napkeltével pedig felébredtek. Ez adta meg mindennapjaik 24 órás bioritmusát.  Ma a televízió, a túlórák, a stimuláló szerek, és a mesterséges fény miatt ez az idő intervallum eltolódott, és egyre kevesebb időt szánunk a pihentető alvásra.

Sokan kérkednek azzal, hogy számukra 4-5 óra alvás is elegendő arra, hogy maximálisan elláthassák feladataikat. Ez azonban óriási tévedés, amivel becsapják önmagukat! Biológiailag minden ember szervezetének szüksége van minimum napi 8 óra alvásra. Az elégtelen mennyiségű és minőségű alvás akadályozza a szervezet megfelelő működését, funkcionálását, és csökkentheti az alvás során felszabaduló hormonok előnyeit. Mindez pedig szükséges ahhoz, hogy hosszútávon egészségesek maradjunk.

Az a természetellenes életritmus, amit kialakítottunk, a késői lefekvés, kevés alvás, korai kelés, olyan következményekkel járhat, hogy megszakad a melatonin termelődése a szerveztünkben. Ennek a hormonnak számtalan biológiai hatása van, mindemellett erőteljes antioxidáns, így speciális szerepe van a sejtmag és a mitokondriális DNS védelmében. Ennek a hormonnak a szintje a 24 órás ritmusnak, azaz a napi ciklusnak megfelelően változik, és ez a ritmus sok más biológiai funkciónkért is felelős.

Szervezetünk számára az az ideális, ha éjszakánként négyszer-ötször átesünk az alvás öt ismert fázisán. Az első négy pihenő szakasz az egészséges anyagcseréért felelős, illetve nagy szerepet játszik a tanulás és a memória kondicionálásában. Az ötödik fázis, a REM pedig a hangulatunkat szabályozza, és az érzelmi emlékeket teremti meg. Ha valamelyik ciklus rendszeresen kimarad, annak az agyi funkcióink, az immunrendszerünk és a szívünk épsége látja kárát.

Bizonyára már megtapasztalta, milyen következményekkel járhat, ha nem megfelelő az alvás minősége: fejfájás, dekoncentráltság, ingerlékenység, lelki problémák stb.

A Benyovszky Orvosi Központ szakemberei segíti felderíteni az alvás probléma okát. Kérjen időpontot mihamarabb.

Bejelentkezés

 

Rendszeres, jó alvással a következőket teheti önmagáért és egészségéért:

Egészségesebbé, erősebbé teheti a szívét:

Mivel az alvás hatással van az erekre, az alváshiány összefüggésbe hozható valamennyi szívbetegség kockázati tényezőjének növekedésével. Aludjon naponta minimum 8 órát, és elkerülheti a stroke-ot!

Alvással csökkethető a rák kialakulásának kockázata is:

Kutatók bebizonyították, hogy az éjszakai fények befolyással vannak a szervezet melatonin termelésére. Sokan úgy gondolják, ez a hormon felvértez minket a rákkal szemben. Azok esetében, akik éjszaka dolgoznak, a melatonin-termelődés kiegyensúlyozatlan, így nem csoda, hogy az éjszaka dolgozók körében nagyobb kockázattal alakulhat ki emlő- és vastagbélrák.

Alvással csökkenthető a stressz szintje:

A kevés alvástól a szervezetünk ingerküszöbe alacsonyabbá válik, így érzékenyebben, stresszesebben reagálunk mindenre. A vérnyomás magasabb ilyenkor, és a szervezetben stressz-hormon termelődik.

Az alvásnak gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatása is van:

Az alváshiány stresszhormon-növekedéssel jár, és a gyulladások kialakulását is könnyebben előidézi a testben, ezáltal az öregedést is gyorsítja. Elegendő alvással mindez elkerülhető.

Az alvás segíti a fogyást:

Tudósok megfigyeléseik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az alváshiány negatívan befolyásolja a szervezet hormonháztartását, így azokat a hormonokat is, melyek az étvágyért felelősek.

Néhány jó tanács, hogyan aludhatunk többet és jobban:

  • A rendszeres testmozgás javíthat az alvás minőségén, de arra figyelni kell, hogy lefekvés előtt 3 órával végezzük.  A séta is ideális megoldás lehet.
  • Alvás előtt már ne nézzünk tévét, ha tehetjük inkább olvassunk, vagy vegyünk egy relaxáló fürdőt.
  • Az egy órával lefekvés előtt fogyasztott kamilla tea is jótékonyan befolyásolja az alvást.
  • Alakítsunk ki magunknak egy ideális bioritmust fix lefekvési idővel.
  • Lehetőleg a hálószobánk éjjel legyen csöndes, sötét, kellemesen hűvös.

Az elegendő alvás energetizál, élénkíti a memóriát, javítja a koncentrációs készséget, a logikát, csökkenti a pesszimizmusra való hajlamot, elűzi a lelki bajokat, azaz segít, hogy testileg-lelkileg teljesebb emberek legyünk, nap, mint nap.

Comments for this post are closed.

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …

Urológiai vizsgálati csomag ajándék D-vitamin szűréssel!

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a felnőtt magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos! A téli borongós …

Kezdje a tavaszi megújulást pajzsmirigy ultrahang vizsgálattal

Bármilyen felmerülő pajzsmirigybetegség esetén érdemes pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot végeztetni. A vizsgálat …

Aranyér vizsgálat teljes proktológiai kivizsgálással

Fontos tudni, hogy a kismedence egy zárt rendszer. Erőlködés hatására a hasüregben keletkező nyomás a gyengébb …