Életmentő a délutáni alvás!

Életmentő a délutáni alvás!

Manolisz Kallisztratosz görög kardiológus egy 2015-ös tanulmánya szerint akár életmentő is lehet a délutáni alvás. A Kardiológusok Európai Társaságának londoni konferenciáján bemutatott tanulmány szerint a délutáni alvás vérnyomáscsökkentő hatású lehet, és csökkentheti a szívroham kockázatát.

A vizsgálat során 386 magas vérnyomású páciens esetében mérték a délutáni alvás hatását. A résztvevők átlagos életkora 61,4 év volt. A napközben alvók vérnyomása napi átlagban 5 százalékkal alacsonyabb volt, mint azoké, akik nem pihentek le. A délutáni alvók körében ráadásul a magas vérnyomás kevésbé károsította az artériákat és a szívet.

A tanulmányban a magas vérnyomást befolyásoló egyéb faktorokat, a kort, a nemet, a testtömegindexet, a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a testmozgást és a koffeinbevitelt is figyelembe vették.

Kallisztratosz szerint lehet, hogy az észlelt vérnyomáscsökkenés alacsonynak tűnik, de korábbi tanulmányok azt igazolták, hogy már ez is mérsékelheti a kardiovaszkuláris események kockázatát. Az új kutatás kapcsolatot talált a délutáni alvás hossza és a hipertónia között is:

azoknál mérték az egészségesebb vérnyomásértéket, akik délután egy órát aludtak.

Kallisztratosz elmondta, hogy a nappali alvás szokása manapság, a kilenctől ötig tartó munkakultúra korában szinte privilégiumnak számít. A tanulmány nemcsak azt mutatta ki, hogy a délutáni alvás kapcsolatba hozható az alacsonyabb vérnyomással, de azt is, hogy a hosszabb alvás még jótékonyabb hatású. (Forrás: index.hu)

A 2017-es, idén márciusban megrendezett Alváskonferencia témája is a délutáni alvás fontossága, illetve a későbbi iskolakezdés szükségessége volt a téma. A konferenciáról szól összefoglalót itt olvashatja: www.napialvas.hu/alváskonferenica

Ha gyakran érzi magát fáradtnak, nehezebben tud felkelni reggel az ágyból, vagy többször felriad álmában, esetleg horkol, akkor keresse fel alvásgyógyász szakorvosunkat, foglaljon most időpontot!

Comments for this post are closed.

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …

Urológiai vizsgálati csomag ajándék D-vitamin szűréssel!

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a felnőtt magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos! A téli borongós …

Kezdje a tavaszi megújulást pajzsmirigy ultrahang vizsgálattal

Bármilyen felmerülő pajzsmirigybetegség esetén érdemes pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot végeztetni. A vizsgálat …

Aranyér vizsgálat teljes proktológiai kivizsgálással

Fontos tudni, hogy a kismedence egy zárt rendszer. Erőlködés hatására a hasüregben keletkező nyomás a gyengébb …