Szakrendeléseink
Flabélos edzőgép
10 perc alatt a Flabélos-szal körülbelül 45-50 percnyi klasszikus, edzőtermi munkát végezhetünk el, különösebb megerőltetés nélkül!
Hogyan lehetséges ez?
A TTV-re, a teljes test vibráció-ra alapozva egy ausztrál professzor fejlesztette ki az OTO FLABéLOS-t. A Flabélos billegő-mozgó padján állva sorozatos egyensúlyvesztés következik be, mely beindítja a központi idegrendszert, az agy pedig utasítást ad az egyensúly fenntartásában részt vevő összes izomnak a korrigálásra, azaz az izomzat automatikusan “ellen tart”.
A helyzetmegtartó reflexeink működésbe lépnek, mely jelentős izommunkát eredményez, az ízületeinket és a szívet ugyanakkor nem terheli meg. Mindez az izommunka az akaratunktól függetlenül következik be, és olyan gyorsan történik, hogy egyetlen másodperc alatt akár 10-60 izom-összehúzódást is elérhetünk, melyet tudatosan, edzőtermi körülmények között lehetetlen lenne megvalósítani.
Stimulálva az egész testet, az összes izmot és eret, a vertikális vibráció:
- Biztosítja a testnek a kellemes, de eredményes kardiovaszkuláris edzést
- Növeli a pulzust és az anyagcserét, ezáltal javítja és gyorsítja az emésztést, gyorsabban égnek el a kalóriák az edzéseken kívül is!
- Növeli az izmok munkabírását, az izmok erejét és tónusát
- Megállítja a csonttömeg-vesztést, melyet főként a mozgás hiánya okoz
- Javítja a vérkeringést és az izmok közötti koordinációt, ruganyosságot biztosít, javítja az egyensúlyérzéket, ami az idősebbeknek igen fontos!
- Több oldalról és hatékonyan támadja meg a cellulitist, segíti a használóját a szép testtónus elérésében
- Csökkenti a heveny és idült derékfájást
- Cukorbetegek számára kifejezetten ajánlott, mert javítja a végtagok vérkeringését, rendszeres használatával csökkenthető a vércukorszint
- Növeli a vér oxigén szintjét, ezáltal javítja a közérzetet, segít a koncentrációban. Növeli az állóképességet, erősíti az immunrendszert és elősegíti a sejtregenerációt, növeli az elasztin termelést, ezzel kisimítja a finom vonalakat, ragyogóvá és egészségessé teszi a bőrt
- Segíti a sérülések, betegségek következtében károsodott izmok, ízületek újjáépítését, ezáltal a rehabilitáció egyik leghatékonyabb segédeszköze
A Flabélos hasznosnak bizonyul még a következőkben:
- Az izmokat tonizálja és növeli az ún. propriocepciót (azonnali izomreakció)
- Javítja az izmok terhelhetőségét és rugalmasságát
- Célzottan mozgat nagyobb izomcsoportokat (comb, vádli, hasizmok, stb.)
- Növeli az állóképességet és a vérkeringést
- Fejleszti a mozgáskoordinációt és az egyensúlyozó képességet, így az időskorúak elesése és az ebből adódó csonttörés kockázata is csökken
- Növeli a tesztoszteron és a növekedési hormon szintet
- Csökkenti a kortizol szintet
Ellenjavallatok: (mely esetben a Flabélos használatát nem javasoljuk!) 
- daganatos megbetegedés esetén,
- heveny sérülés esetén,
- heveny trombózis esetén,
- friss törés után,
- heveny gyulladás, fertőzés esetén,
- közvetlenül a műtéteket követően,
- vesekő, epekő, hólyagkő esetén,
- fém implantátumok, protézisek esetén,
- terhesség alatt
Dr. Halmy László obezitológus professzor –a napidoktor.hu szakértője is véleményezte a készüléket, sőt kifejezetten ajánlja túlsúlyos/elhízottak számára is.
“A FLABÉLOS FL-3000 professzionális teljes test vibrációs mozgásterápiás készülék használata során a nemzetközi szakirodalomban közölt adatoknak megfelelő tapasztalatokat szereztem.
A készülék alkalmazása eredményesen használható túlsúlyos/elhízott betegek testsúlyának csökkentésére, valamint a különösen veszélyes hasi típusú elhízásban a haskörfogat csökkentésére, amely a hason belüli zsírszövet csökkenésére utal.
A készülék figyelembe véve az alkalmazhatósági kritériumokat, egyértelműen javasolható diétával egybekötött fizikai aktivitás révén történő testsúlycsökkentésre. A módszer előnye, hogy aránylag rövid idő alatt jelentős mértékű izomtevékenységet idéz elő, amely közismerten növeli az alapanyagcserét, és így a testsúlycsökkentéshez jelentős segítséget ad. A vibráció ismert hatásai, vagyis a keringés javítása és a hormonszint változások előidézése következtében további hatások várhatók.
Hazai megfigyeléseink alapján – összhangban a nemzetközi szakirodalom adataival – ajánlom a FLABÉLOS FL-3000 professzionális teljes testvibrációs mozgásterápiás készülék használatát elhízottak testtömegének csökkentésére és a végtagok keringésének javítására.”
Az Flabélos edzőgép naponta 9 és 18 óra között vehető igénybe, hatása már 10 alkalom után mutatkozik. Próbálja ki a Flabélos edzőgépet a Benyovszky Orvosi Központban!









