A gyermekkori túlsúly elősegíti a szívroham kialakulását

A gyermekkori túlsúly elősegíti a szívroham kialakulását

Már kisgyermekkorban népbetegségnek számít az elhízás, az élet első 1000 napjában azonban megelőzhető az állapot. Jelenleg 41 millió ötévesnél fiatalabb gyermek túlsúlyos vagy elhízott világszerte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint pedig ez a szám 2025-re megduplázódhat. Sajnos a magyar szülők sem elég tudatosak, ha megelőzésről van szó: a legfrissebb kutatási eredmények alapján minden harmadik 1-3 éves gyermek rendszeresen kap olyan ételt, ami felnőttek számára készült, és a maximálisan ajánlott cukormennyiség több mint másfélszeresét fogyasztják minden nap.

Az elhízás és a túlsúly ma már népbetegségnek számít: minden harmadik ember küzd súlytöbblettel világszerte, ez az állapot pedig nemcsak a felnőtteket, hanem a kisgyermekeket is érinti. Jelenleg 41 millió ötévesnél fiatalabb gyermek túlsúlyos vagy elhízott, a WHO előrejelzése alapján pedig a számuk egy évtizeden belül 70 millióra emelkedhet. A statisztikák szerint az elhízott gyermekek többsége felnőttkorban is súlyproblémákkal küzd, amely elősegíti a szívroham, a stroke, egyes mozgásszervi betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség és bizonyos rosszindulatú daganatok kialakulását is.

Magyarország a sereghajtók között szerepel a globális listán

Hazánkban a világátlaghoz képest magasabb a túlsúlyosak aránya: a felnőttek kétharmada érintett, és a legfrissebb hazai felmérés alapján minden ötödik 2 év alatti kisgyermek potenciálisan túlsúlyos vagy elhízott. Ennél is riasztóbb adat, hogy féléves korára minden tizedik csecsemő súlytöbblettel rendelkezik.

A kisgyermekkori elhízás egyik leggyakoribb oka azonban nem a genetika, hanem a helytelen korai táplálás. A kutatás arra is rávilágított, hogy a szülők jelentős része nem megfelelő időben kezdi a hozzátáplálást, és gyakran nem a megfelelő ételeket kínálják a babának: minden harmadik családban például egyéves kor felett ugyanazt eszik a babák, mint a család többi tagja, így jóval több szénhidrátot, fehérjét, sót és cukrot visznek be a szervezetükbe, mint amire szükségük lenne.

Megdöbbentően sok cukrot fogyasztanak a kisbabák

Az 1-3 éves korosztály tápanyagigénye testsúly-kilogrammonként akár hétszer nagyobb lehet, mint egy felnőttnek, a felnőttek számára készült ételek azonban nem olyan koncentrációban tartalmazzák a különböző vitaminokat és ásványi anyagokat, ahogyan arra a kicsi szervezetének szüksége van.

Egyszerűbb egészséges babákat nevelni, mint beteg felnőtteket gyógyítani

Az odafigyelés hiánya nemcsak a hozzátáplálás idején, hanem már korábban, a várandósság alatt megmutatkozik: mindössze tízből négy kismama változtat az étrendjén a terhesség alatt, és közülük is csak százból nyolcan ügyelnek például a megfelelő szénhidrátbevitelre.

Ha környezetében túlsúlyos gyermek él, kérjük keresse fel gyermekgyógyászunkat, Dr. Szamosi Tamást, aki a gyermekkori elhízás (világviszonylatban is) a legkiválóbb szakorvosa!

Comments for this post are closed.

Tavaszi melanoma szűrés – készítse fel bőrét a nyárra

A melanoma a bőrben található, fekete-barna festékanyagot termelő sejtek rosszindulatú daganata, a bőrrák pedig a …

Teljes kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A kardiológiai vizsgálat a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  vérnyomás …

Komplex hasi ultrahang vizsgálat gyermekek számára

A hasi ultrahang konkrétan csak az érintett régióra koncentrál, de ezzel a technológiával gyakorlatilag a gyermek …

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …