Gyógyító érintés!

Gyógyító érintés!

“Ha nincsenek orvosaid, legyen orvosod ez a három: vidám kedv, nyugalom, mértékletes élet.” – A salernói iskola tanítása


Elolvasva az idézetet, joggal állíthatja bárki, hogy könnyű mindezt mondani, de betartani már annál nehezebb. Nem is csoda, hiszen nagyon sokat változott a világ az elmúlt évtizedek alatt.

Egyre többen végeznek ülő munkát, egyre nagyobb elvárásoknak kell megfelelni, sokan fogyasztanak egészségtelen ételeket és maga az étkezés is egyre kapkodóbbá vált. A testmozgás pedig szinte teljesen háttérbe szorult mára. Fáradtan hazaérve alig várja az ember, hogy egy meleg fürdő után befekhessen a puha ágyba, és végre eljöhessen a nap fénypontja az alvás.

A gond csak akkor van, ha már ez sem megy ilyen magától értetődő módon, hiszen a napi stressz és feszültség nem illan el egy varázsütésre. Sokak számára az ellazulás, relaxálás és pihenés nem könnyű feladat, főként azoknak okoz problémát, akik egész nap nagy nyomás alatt állnak. Sokaknál alakul ki nyak, -hát, derékfájdalom, a szemek égő érzése jelzi a túlterheltséget. Mindezek vonják maguk után az ingerlékenységet, magas vérnyomást, depressziót vagy szorongást, mely bizony meghatározza az éjszakai alvásunkat is.

Biztosan érezte már mindenki, hogy reggel fáradtabban ébredt fel, mint mikor este lefeküdt. Persze tagadhatatlan, hogy azok, akik ilyen munkakörben dolgoznak többnyire jó anyagi háttérrel bírnak, de ennek meg van az ára. Ha a jelentkező tüneteket figyelmen kívül hagyjuk, könnyen alakulhatnak ki komoly egészségügyi problémák. Egyre többen érzik úgy, hogy elvesztették testi-lelki egyensúlyukat, hiányzik a boldogság az életükből. Nehezen tudnak feltöltődni, és egyre inkább eluralkodik rajtuk az elégedetlenség. Sajnos feledésbe merülnek azok az aprócska dolgok melyeket, ha nem próbálunk ki, nem is tudhatjuk, milyen sokat képesek tenni lelki felüdülésünk érdekében.

Egyik ilyen stresszoldó és energiát adó kényeztetés lehet a masszázs. A masszázs az egyik legősibb és legkellemesebb módszer egészségünk és főként lelki harmóniánk megteremtésére és megtartására. Teljesen mentes mindenféle káros hatástól. A masszázsterápia serkenti a vérkeringést, jótékony hatással van az idegrendszerre, kiválóan oldja a feszültéséget, felfrissíti a bőrt és feloldja az izmok akaratlan feszülését, lehetővé teszi a normális szívritmust, vérnyomást és a keringés helyreállását.

De mit is jelent a masszázs konkrétabban?

A masszázs a test felületén, meghatározott fogásokkal, kezelési céllal alkalmazott mechanikus és bioelektromos inger. Többféle masszázs létezik, hatásaik elismertek, érdemes bármelyiket kipróbálni.

(Forrás: Cons.hu)

Orvosi Központunkban kitűnő masszőrünk segítségével javíthatsz Te is pozitívan az életminőségeden! Az alábbi bejelentkezem gombra kattintva tudsz időpontot kérni:

bejelentkezes

Comments for this post are closed.

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …

Urológiai vizsgálati csomag ajándék D-vitamin szűréssel!

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a felnőtt magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos! A téli borongós …

Kezdje a tavaszi megújulást pajzsmirigy ultrahang vizsgálattal

Bármilyen felmerülő pajzsmirigybetegség esetén érdemes pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot végeztetni. A vizsgálat …

Aranyér vizsgálat teljes proktológiai kivizsgálással

Fontos tudni, hogy a kismedence egy zárt rendszer. Erőlködés hatására a hasüregben keletkező nyomás a gyengébb …