Ha elmarad a vágy, az izgatás, a beteljesülés

Ha elmarad a vágy, az izgatás, a beteljesülés

A rendelkezésre álló információforrások sokfélesége rangsor, értékrend nélkül hamar vezethet válsággá, amikor is nehezen, vagy egyáltalán nem találhatók meg a célhoz vezető eszközök, melynek révén közel kerülhetünk a másik nem képviselőjéhez. A szakemberek szerint, ha a fiatalok (idősek) nem ismerik önmagukat, úgy a másik nem megismerése sem könnyű, mindezek következménye párkapcsolati zűrök és önismereti konfliktusok

szerelme elet
Ha nem működik a vágy, vagy öncélú az izgatás, és elmarad az örömteli beteljesülés – ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni.

A tizenévesek befogadják mindazt, amit számukra a mozi, az internet, az iskola közvetít, vagy amit a barátoktól,  az orvosoktól, a tájékoztató kampányokból hallanak a szerelmi életről, a nemi betegségekről vagy a fogamzásgátlásról. Sajnos egyre kevesebbeknél tapasztalható,  amit a mamák szoktak elmondani a leányaiknak, a papák pedig a fiaiknak. A szülők jelentős része egyszerűen képtelen a szexualitásról beszélgetni a gyermekükkel. Az őszinte beszélgetések helyett a tiltások, a büntetések, a megszégyenítések eszközeivel élnek. Azután hamar szembesülnek az eredménnyel: a tehetetlenséggel.

Az egymásra találás vágya, izgalma, bekövetkezése és öröme az alapja az őszinte szerelemnek, a tartós párkapcsolatnak, és tartós szeretetnek. Az ide vezető út kinek-kinek rövidebb-hosszabb, de kikerülhetetlen. A személyes tapasztalásból fakadó értékrend meghatározóbb, mint bármilyen iskola, felvilágosító irodalom vagy példabeszéd. De ha nem működik a vágy, vagy öncélú az izgatás, és elmarad az örömteli beteljesülés – ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni.

Comments for this post are closed.

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …

Urológiai vizsgálati csomag ajándék D-vitamin szűréssel!

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a felnőtt magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos! A téli borongós …

Kezdje a tavaszi megújulást pajzsmirigy ultrahang vizsgálattal

Bármilyen felmerülő pajzsmirigybetegség esetén érdemes pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot végeztetni. A vizsgálat …

Aranyér vizsgálat teljes proktológiai kivizsgálással

Fontos tudni, hogy a kismedence egy zárt rendszer. Erőlködés hatására a hasüregben keletkező nyomás a gyengébb …