A láb- és kézdagadás okai

A láb- és kézdagadás okai

A nyiroködéma soha nem érinti az egész testet, mindig egy-egy testrészre korlátozódik. A probléma lehet elsődleges, azaz veleszületett, illetve másodlagos, amikor a nyiroködéma valamilyen betegség következtében alakul ki.

A primer, azaz veleszületett nyiroködéma kiváltó oka, hogy a baba vagy úgy jön világra, hogy kevesebb számú nyirokere, gyengébben fejlett nyirokrendszere, vagy pedig valamilyen más eltérése, például kórosan tág nyirokerei vannak. Ennél a típusnál a kutatók leírtak családon belüli halmozódást is. Viszont ez jellemzően akkor van így, ha a nyiroködéma más fejlődési rendellenességgel – például törpeséggel, süketséggel, hypogonadismussal, arckoponya-fejlődési rendellenességgel – is társul. Ez azonban nem aranyszabály, előfordul, hogy a nyiroködéma önmagában öröklődik.

A másodlagos nyiroködémáknak rengeteg oka lehet. Állhat a hátterében például daganatos betegség, amikor a konkrét kiváltó ok az, hogy a tumor a nyirokereket, nyirokcsomókat beszűri, azokban áttétet képez, ily módon gátolva a nyirokkeringést. A nyiroködéma a kezelés következtében is kialakulhat, például akkor, amikor egy emlődaganat műtétekor a nyirokcsomókat is eltávolítják vagy besugarazzák, emiatt pedig a nyirokkeringés gátolttá válik.

Másodlagos nyirokkeringési zavarhoz a vénák betegsége, a vénaelzáródás vagy a vénabillentyű-elégtelenség is vezethet. Ez esetben az ok, hogy a szövetközti folyadékot részben a vénák szállítják vissza, részben a nyirokrendszer. Ha pedig a vénák nem működnek megfelelően, akkor nagyobb terhelés jut a nyirokerekre, amelyek egy darabig küszködnek, de végül kimerülnek. Tipikus az is, hogy nyiroködéma a kopásos ízületi betegségek következtében alakul ki, akár fiatalabb, 40-50 éves betegeknél is. Ilyenkor a konkrét kiváltó ok az, hogy a térd vagy a csípő elkezd kopni és deformálódni, a fájdalom miatt a beteg egyre kevesebbet mozog, ezáltal kiesik a nyirokkeringést is segítő “izompumpa”.

Orbancos labA nyiroködémát fertőzések, például orbánc is kiválthatják – ez a hirtelen kezdődő, magas lázzal és hidegrázással járó betegség olyan gyulladást okoz, ami a nyirokereket is érinti, azokban emiatt hegesedés következik be. A nyirokerek gyakorlatilag tönkremennek, képtelenek lesznek feladatuk ellátására, ami miatt nyiroködéma alakul ki; a károsodás már nem fordítható vissza, a tüneteket pedig csak kezelni lehet.

Míg a felnőtteknél a leggyakoribb nyiroködémát okozó fertőzés az orbánc, addig a gyerekeknél a hónaljban, lágyékhajlatban kialakuló vírusos nyirokcsomó gyulladásokat lehet kiemelni. A gyulladások következtében a nyirokcsomó hegesedik, a heg pedig gátolja a nyirokkeringést. Azaz ha a heg például az egyik ágyékban alakul ki, akkor a nyiroködéma azt a lábat fogja érinteni, amelyik oldalon a nyirokcsomó van.

Balesetek, csonttörések, boka- és lábszártörés, ortopédiai műtétek után a protézis, például térd- vagy csípőprotézis behelyezése után is kialakulhat nyiroködéma hosszabb-rövidebb időre – ezek az úgynevezett poszttraumás, postoperatív nyiroködémák.

Kiket érint leginkább, illetve milyen tünetek árulkodnak a betegségről?

A nőket négyszer gyakrabban érinti a nyiroködéma, mint a férfiakat; Magyarországon a betegek számára vonatkozóan csak becslések vannak, a legutolsó ilyen 800 ezer érintettel számolt. A szakmabeliek szerint alulbecsült adat, mert itthon rengeteg olyan vénás és ízületi kopásos beteg él, akinek életét megkeseríti a gátolt nyirokkeringés kiváltotta kéz- és lábdagadás. Így nem meglepő, hogy a merészebb becslések 30 százalékosra teszik a probléma valamilyen szintű megjelenését.

Nyiroködémára jellemző a kéz- és lábujjak hurkaszerű megvastagodása is, a kézhát, lábhát cipószerű duzzanata, az ujjak tövében, csuklónál, bokánál mély ráncok kialakulása. Jellemző diagnosztikus tünet az is, hogy az ödémás ujjak felett nem képezhető bőrránc, vagy az megvastagodott, kiszélesedett. Szembetűnő az is, hogy a vizenyős terület felett a bőr kezdetben normális színű vagy sápadtabb, előrehaladott stádiumban szürkéssé válik.

 

Pácienseink számára elérhetőek intézményünkben azon szakterületek is, amelyek a gyógyulást elősegíthetik. Ne habozzon, jelentkezzen be most szakrendelésünkre!


Comments for this post are closed.

Tavaszi melanoma szűrés – készítse fel bőrét a nyárra

A melanoma a bőrben található, fekete-barna festékanyagot termelő sejtek rosszindulatú daganata, a bőrrák pedig a …

Teljes kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A kardiológiai vizsgálat a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  vérnyomás …

Komplex hasi ultrahang vizsgálat gyermekek számára

A hasi ultrahang konkrétan csak az érintett régióra koncentrál, de ezzel a technológiával gyakorlatilag a gyermek …

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …