Magyar rákkutatás – új távlatok

Magyar rákkutatás – új távlatok

Julie Sheridan; Lindeman/Visvader Lab; Victorian Breast Cancer R
“A deutériummegvonás új távlatokat nyit meg a gyógyászatban, felkínálva egy új, káros mellékhatásoktól mentes, hatékony terápiás és preventív eszközt”

A WHO prognózisa szerint 2020-ra az évente diagnosztizált új daganatos betegek száma a jelenlegi 10 millióról 15,7 millióra, a daganatos halálozás a jelenlegi 6 millióról 10 millióra emelkedhet. A kormányok világszerte fokozottan hangsúlyozzák a megelőzés jelentőségét, de a jelenlegi helyzet mutatja leginkább, hogy sem a megelőzés, sem a daganatterápia frontján nem történt érdemi előrelépés az elmúlt évtizedekben. Minden új kutatási eredményre érzékenyen figyel a világ. Számunkra különösen fontos, ha ebben a tevékenységben magyar vonatkozású tevékenységek is szerepet kapnak.

Szent-Györgyi Albert a ’70-es évek elején úgy gondolta, hogy a rák igazi okát szubmolekuláris szinten lehet megtalálni. Véleménye az volt, hogy a rák kialakulását az elektronok áramlásában keletkező „hibára” lehet visszavezetni. Az újabb kutatási eredmények szerint a negatív töltésű elektron „párja”, a pozitív töltésű hidrogén és annak nehéz változata, a deutérium töltheti be ezt a központi szabályozási szerepet. A magyarországi HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő a deutériummegvonás kutatása során egy, a sejtekben jelen lévő, eddig ismeretlen szubmolekuláris szabályozási rendszert (SMRS) fedezett fel.  A kísérletek megmutatták: a deutériummegvonással  befolyásolni lehet a daganatos sejtek anyagcseréjét, szabályozási rendszerét, ami a daganatos sejtek pusztulását eredményezi.

Napjainkra nemzetközivé szélesedett a deutériummegvonás – magyar felfedezésre épülő – kutatása, több indikációs területen is megnyíltak a klinikai alkalmazás lehetőségei. A kutatások eredményeit a közelmúltban egy jelentős szakmai konferencián osztották meg a tudomány képviselőivel. A vízben és a szerves molekulákban megtalálható deutérium hidrogénre történő stratégiai cseréje új lehetőséget nyit meg elsődlegesen a daganatos és metabolikus betegségek megelőzésében és gyógyításában. Újabb külföldi kutatások a deutériumtartalom és a depresszióra való hajlam összefüggését vizsgálták, eredményeik szerint a deutériumtartalom csökkenésével a depresszióra való hajlam is kedvezően befolyásolható. Állatkísérletben a csökkentett deutériumtartalmú víz pozitív hatását mutatták ki például a hosszú távú memóriára, szintén publikálták a deutériummegvonás öregedésgátló hatását állati modellrendszerben.

A konferencia vezető előadója, Boros G. László professzor (UCLA), elmondta: A deutériummegvonással befolyásolni lehet a daganatos sejtekre jellemző anyagcsere-utakat, és a hatás erőssége összemérhető más, ismert gyógyszerek hatáserősségével. Magyarországon több mint 20 éve, 1993 óta végeznek deutérium megvonással kapcsolatos kutatásokat, a világon először Magyarországon indultak ilyen irányú vizsgálatok dr. Somlyai Gábor biológus vezetésével. „A felfedezés és fejlesztés révén új iparág jöhet létre a közeljövőben a gyógyszeriparon belül, mely olyan termékeket állít majd elő, melyek nem a molekulák szintjén, hanem szubmolekuláris szinten fognak beavatkozni a biológiai folyamatokba természetazonos molekulák felhasználásával, melyek alkalmazása kiegészítheti, hatékonysága  felülmúlhatja a gyógyításban és prevencióban ma használatos gyógyszerekét, étrend kiegészítőkét. A deutériummegvonás új távlatokat nyit meg a gyógyászatban, felkínálva egy új, káros mellékhatásoktól mentes, hatékony terápiás és preventív eszközt. A deutériummegvonásra épülő felfedezések és fejlesztések lerakják egy új típusú élelmiszer- és gyógyszeripar alapjait.” – hangsúlyozta DrSomlyai Gábor a HYD ügyvezetője, vezető kutatója.

Forrás: orvosihirek.hu


 

Comments for this post are closed.

Tavaszi melanoma szűrés – készítse fel bőrét a nyárra

A melanoma a bőrben található, fekete-barna festékanyagot termelő sejtek rosszindulatú daganata, a bőrrák pedig a …

Teljes kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A kardiológiai vizsgálat a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  vérnyomás …

Komplex hasi ultrahang vizsgálat gyermekek számára

A hasi ultrahang konkrétan csak az érintett régióra koncentrál, de ezzel a technológiával gyakorlatilag a gyermek …

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …