A mellrák elleni küzdelem története

A mellrák elleni küzdelem története

1985. októberében az Amerikai Rák Társaság (American Cancer Society) és az Imperial Chemical Industries gyár gyógyászati ​​részlege között alakult partnerség eredményeként jött létre az Emlőrák Elleni Küzdelem Hónapja (National Breast Cancer Awareness Month /NBCAM/) elnevezésű egészségügyi kampány. A jótékonysági mozgalom alapvető célja volt, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, elősegítse a mammográfiás szűréseken (mint a mellrák elleni küzdelem leghatékonyabb fegyvere) a részvételi arány növekedését és anyagi támogatást szerezzen a megelőzésre, kutatásra és kezelésre. A kampány továbbá információt és segítséget nyújt az érintettek számára.

1991-ben a 68 éves kaliforniai Charlotte Haley, akinek húga, lánya és unokája is emlőrákban szenvedett, barack színű szalagokat készített, melyekhez kártyákat mellékelt, amelyeken a következő állt:

“A National Cancer Institute (Amerikai Onkológiai Intézet) éves költségvetése 1,8 milliárd $, melynek mindössze 5%-át fordítják a rák megelőzésére. Segíts felébreszteni a törvényhozóinkat és Amerikát eme szalag viselésével.”

1991 őszén a Susan G. Komen Alapítvány rózsaszín szalagokat osztott a résztvevőknek az emlőrák túlélőkért rendezett New York-i futam alkalmából.

1993-ban Evelyn Lauder, az Estée Lauder senior vállalati alelnöke megalapította a Breast Cancer Research Foundation nevű alapítványt az emlőrákkal kapcsolatos kutatás támogatására, és jelképéül a rózsaszín szalagot választotta.

Mára világszerte sokszínű programok látogathatók októberben az emlőrák elleni küzdelem jegyében: pl. közös séta, futás, főbb épületek rózsaszín kivilágítása, valamint sportklubok és művészek is részt vesznek a tudatosság terjesztésében, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is nagy jelentőséget tulajdonít az aktivitásnak. (Forrás: onkoplasztika.hu, fotó: netambulancia.hu)


Online bejelentkezés



Comments for this post are closed.

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …

Urológiai vizsgálati csomag ajándék D-vitamin szűréssel!

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a felnőtt magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos! A téli borongós …

Kezdje a tavaszi megújulást pajzsmirigy ultrahang vizsgálattal

Bármilyen felmerülő pajzsmirigybetegség esetén érdemes pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot végeztetni. A vizsgálat …

Aranyér vizsgálat teljes proktológiai kivizsgálással

Fontos tudni, hogy a kismedence egy zárt rendszer. Erőlködés hatására a hasüregben keletkező nyomás a gyengébb …