Mentsünk életet – tanuljunk meg újraéleszteni!

Mentsünk életet – tanuljunk meg újraéleszteni!

Magyarországon évente 20-25 ezer (naponta 70) embert veszítünk el hirtelen szívhalál miatt. 70 százalékuk megmenthető lenne, ha a környezetükben akár egy emberi tudná, hogy mit kell tenni, amíg a mentő megérkezik. A szám sokkoló, főként akkor, amikor ezt csupán 15 perc alatt bárki megtanulhatná. Míg a nyugati országokban csaknem mindenki már gyermekkorában ismeri a teendőket, hazánkban mindössze a lakosság 17 százaléka tudja, hogy mit is kell ilyenkor csinálni.

Ma a hirtelen szívhalál a vezető halálok Magyarországon, arányaiban háromszor annyian halnak meg emiatt, mint akár tőlünk nyugatra, vagy az Amerikai Egyesült Államokban. Naponta 70 honfitársunk életét követeli, minden 30. percben meghal valaki kórházon kívül ebben a kórképben. A betegek 20-30 százaléka nyilvános helyen lesz rosszul, túlélési esélyeik ez esetben nem túl jók, hiszen újraélesztésükre az első tíz percben van a legnagyobb esély. Azonban míg Németországban 1000 emberből 973 tud újraéleszteni, addig 1000 magyar közül összesen 17 tudja, hogy mitévő legyen ilyen vészhelyzetben. A hirtelen szívhalál legtöbbször otthon, lakásban következik be, ezért hangsúlyozzák a kardiológusok, hogy ha a család valamelyik tagjának olyan betegsége van, hogy erre a drámai eseményre fokozott az esély, minden közeli rokon tanulja meg az újraélesztést. Ez a Magyar Kardiológusok Társaságának is nagyon fontos üzenete, éppen ezért álltak a mellé a program mellé, amely egészen egyszerűen mutatja, tanítja annak lépéseit.

  1. Rázzuk meg a földön fekvő vállát.
  2. Ha nem reagál, szegjük hátra a fejét és figyeljük a légzését tíz másodpercig, vagy egyszerűen számoljunk húszig.
  3. Ha nem történik semmi, tegyük az összekulcsolt kezünket a szegycsontjára és percenként százszor nyomjuk, öt centiméter mélyen. A ritmusban segíthet a zene, akár egyszerűen a ,Kis karácsony, nagy karácsony’ dallama megy a fejünkben, a nyomás erősségében pedig a gumilabda segít.

Ne ijedjen meg senki attól, hogy bordát tör, mert itt tényleg az ember életéről van szó! Ne aggódjon, hogy jót csinál e vagy sem! Fontos a gyorsaság és persze a rutin. (Forrás: MKT)

Az infarktus megelőzése érdekében FONTOS legalább évente egyszer, de inkább kétszer (félévente) ellenőriztetni szívunk állapotát.

Bejelentkezés

Hívás: +36-1-786-3045

Comments for this post are closed.

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …

Urológiai vizsgálati csomag ajándék D-vitamin szűréssel!

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a felnőtt magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos! A téli borongós …

Kezdje a tavaszi megújulást pajzsmirigy ultrahang vizsgálattal

Bármilyen felmerülő pajzsmirigybetegség esetén érdemes pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot végeztetni. A vizsgálat …

Aranyér vizsgálat teljes proktológiai kivizsgálással

Fontos tudni, hogy a kismedence egy zárt rendszer. Erőlködés hatására a hasüregben keletkező nyomás a gyengébb …