Minden harmadik európai gyerek elhízott

Minden harmadik európai gyerek elhízott

Minden harmadik, hat-kilencéves gyermek túlsúlyos vagy elhízott Európában az európai gasztroenterológiai társaságok egyesületének (UEG) jelentése szerint, amely arra is figyelmeztet, hogy az öt éven aluli túlsúlyosok száma a becslések szerinti mostani 41 millióról 70 millióra nő világszerte 2025-re – írja az MTI.

Merlegen a gyerekA kutatók megállapították azt is, hogy a gyulladásos bélbetegségek 20-30 százaléka gyerekkorban kezdődik. Kimutatták, hogy a nyugati országokban élő gyerekek és felnőttek körében a nem alkoholfogyasztás okozta zsíros májbetegség a krónikus májbetegség egyetlen és általános oka. Már hároméves gyermekeket is diagnosztizáltak a kórral – ismertette a jelentést a Guardian brit napilap. Az UAG adatai az európai térség 46 országán alapulnak.

A jelentés szerint az elhízással összefüggő rendellenességek kezelése az egészségügyre fordított kiadások egytizedét emésztik fel Európában, ami veszélyezteti a közegészségügyi szolgálatok fenntartható működését az összes vizsgált államban.

Európa lakosságának egyötödét a gyermekek alkotják, és a gasztroenterolóigai betegségek előfordulása körükben növekszik. Az elhízott gyermekek 90 százaléka felnőtt korra is megőrzi túlsúlyát.

Az elhízottak számának növekedése miatti aggodalom nem új keletű és nemcsak Európára vagy a gyermekkorra vonatkozik. A The Lancet orvostudományi folyóiratban a londoni Imperial College kutatóinak nemrég közzétett tanulmánya szerint világszerte 266 millió elhízott férfi és 375 millió elhízott nő lehet. A világ lakossága évtizedenként másfél kilogrammal lett súlyosabb 1975 óta – mutatták ki a brit kutatók.

Forrás: hirado.hu

Kérjük, ajánlja a Benyovszky Orvosi Központ gyermekszakorvosát, Dr. Szamosi Tamás obezitológus szakorvost azon gyermekek szüleinek figyelmébe, akik túlsúlyos, elhízott vagy csak “kicsit duci” gyereket nevelnek.

Köszönjük – az ő egészségük érdekében!

Bejelentkezés

Comments for this post are closed.

Tavaszi melanoma szűrés – készítse fel bőrét a nyárra

A melanoma a bőrben található, fekete-barna festékanyagot termelő sejtek rosszindulatú daganata, a bőrrák pedig a …

Teljes kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A kardiológiai vizsgálat a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  vérnyomás …

Komplex hasi ultrahang vizsgálat gyermekek számára

A hasi ultrahang konkrétan csak az érintett régióra koncentrál, de ezzel a technológiával gyakorlatilag a gyermek …

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …