Mozgásszervi megbetegedések

Mozgásszervi megbetegedések

A mozgásszervi megbetegedések közül a legtöbb és legnagyobb kellemetlenséget a rheumatoid artritisz okozza, mely szinte az egész életre komoly hatással van. A probléma tüneteiről és terápiájáról dr. Váradi Éva főorvosnőt, a Fájdalomközpont aktív fájdalomcsillapítás specialistáját kérdeztük.

A kis és a nagyízületeket is érinti

A reumatoid artritisz egy krónikus sokízületi gyulladás, ami az autoimmun betegségek csoportjába sorolható, mely elsősorban az ízületeket és a lágyrészeket támadja. Bár kialakulásának pontos oka nem ismert, a szakemberek szerint az immunreakcióért felelős fehérvérsejtek az ízületek felszínére vándorolnak, ahol különböző, citokinnek nevezett fehérjék gyulladásba hozzák az ízületi felszín sejtjeit. A krónikus gyulladás károsítja a porcokat, szalagokat, később a csontos képleteket is, végül komoly deformációkat okozva.

A betegség általában lassan és alattomosan alakul ki, időszakos fellángolásokkal, de nem ritka a folyamatos aktív forma sem. Kezdetben a tünetek nem súlyosak, ám a betegnél idővel egyre gyakrabban alakulhat ki ízületi merevség, fájdalom, valamint reumás csomók jelenhetnek meg. A mielőbbi kezelés fontos szerepet játszik az állapot romlásának megakadályozásában, ugyanis ennek hiányában a gyulladás mellett ízület alakjának megváltozása, sőt akár pusztulása is felléphet.

A reumatoid artritisz tünetei

  • szimmetrikus ízületi fájdalom, duzzanat
  • általában a kéz és láb kisízületei érintettek
  • reggeli ízületi merevség, mely 1 óránál tovább tart
  • reumás csomók
  • a tünetek hol fellángolnak, hol megszűnnek
  • általános tünetek –fáradékonyság, hőemelkedés, vérszegénység
  • ízületek deformálódása

A reumatoid artritiszt sajnos könnyű más, kevésbé súlyos betegségekkel összekeverni (például artrózissal), különösen az állapot kezdeti stádiumában. Azonban az már egy komoly figyelmeztető jel, ha egyszerre több ízület is érintetté válik, és már nem csupán a kéz és a lábfej, hanem a térdek, a vállak és a test egyéb részei is fájdalmassá válnak. A diagnózishoz elengedhetetlen a fizikális vizsgálatokon túl a vérvétel, ahol a gyulladás és az esetleges antitestek jelenlétét vizsgálják. Ráadásul friss ajánlások szerint már a gyanú esetén is érdemes ultrahang, esetleg MRI vizsgálatot is elvégezni, mivel így már korai stádiumban fény derülhet a problémára.

Gyulladáscsökkentés a fájdalommentes életért

A betegség kezelésének középpontjában a gyulladáscsökkentés, az aktivitás megszüntetése áll. Fontos a korai ún. bázisterápia alkalmazása, valamint annak hatástalansága esetén mielőbb a biológiai terápia bevezetése, mellyel a betegség későbbi, visszafordíthatatlan deformitással járó formájának kialakulása előzhető meg.

Alkalomszerűen egy-egy ízület injekciós kezelése, fizioterápia, gyógytorna is fontos szerepet játszik a kezelés menetében.

Az életminőség romlásának elkerülése érdekében nagy jelentőséggel bír a betegség gyanújakor a korai diagnózis felállítása, a mielőbbi hatásos kezelés megkezdése, valamint szükség esetén a betegek továbbirányítása speciális arthritis ambulanciára. (Forrás: Napidoktor.hu)

Comments for this post are closed.

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …

Urológiai vizsgálati csomag ajándék D-vitamin szűréssel!

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a felnőtt magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos! A téli borongós …

Kezdje a tavaszi megújulást pajzsmirigy ultrahang vizsgálattal

Bármilyen felmerülő pajzsmirigybetegség esetén érdemes pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot végeztetni. A vizsgálat …

Aranyér vizsgálat teljes proktológiai kivizsgálással

Fontos tudni, hogy a kismedence egy zárt rendszer. Erőlködés hatására a hasüregben keletkező nyomás a gyengébb …