Várandós-szülészeti vizsgálat

Ultrahang_vizsgalat
A terhesség során végzendő ellenőrző vizsgálatok jól kidolgozott protokoll alapján történnek

2014. július 1-jén lépett hatályba a 26/2014. (IV.8.) EMMI rendelet, amely sok tekintetben új mederbe terelte a várandós-szülészeti vizsgálat protokollját, várandós anyák gondozásának gyakorlatát: Az egészségügyi államtitkárság előírta a várandós-gondozás rendszerének átalakítását oly módon, hogy a szülésznők felelősséggel, önállóan is végezhessenek várandós-gondozást:

Alacsony rizikójú a várandósság akkor, ha a várandós családi, egyéni, fertilitási és – nem első várandósság esetén – előző várandósságra vonatkozó anamnézisében nincs olyan tényező, amely szakorvosi megítélés szerint az anya vagy a magzat egészségét hátrányosan befolyásolhatja.

Azonban az, hogy az anya alacsony vagy magas kockázatú várandós e, ez a kiemelten fontos ténymegállapítás a szülész-nőgyógyász feladata, ami új momentum a szakorvosi tevékenységben. A várandós-gondozás akkor kezdődik, amikor a szakorvos méhen belüli terhességet állapít meg. Ezt követően rögtön rizikófelmérést végez a Szakmai Kollégium által kiadott rizikó űrlap kitöltésével. A kockázatfelmérést a Szakmai Kollégium által kidolgozott szakmai irányelv alapján végzik orvosaink.

A várandós kismama az első vizsgálatot elvégző orvostól kapott kockázatfelmérésről kiállított dokumentummal felkeresi a lakóhelye, illetve tartózkodási helye szerint illetékes védőnőt, aki gondozásba veszi. Ennek keretében a védőnő kiállítja és kiadja a várandós-gondozási könyvet, nyilvántartásba veszi a várandóst, elvégzi a rendelet 2. mellékletében részletezett vizsgálatokat, majd azokat dokumentálja a várandós-gondozási könyvben.

A várandósok többsége egészséges, ennek ellenére indokolt a terhesség rendszeres ellenőrzése és követése, hogy bármely anyai vagy magzati szövődmény idejekorán felismerésre kerüljön. A terhesség időtartamát három harmadra (trimester) osztjuk.

A terhességi kor kiszámítására a legelterjedtebb és legegyszerűbb módszer a Naegele-számítás: az utolsó havi vérzés 1. napjához 7 napot adva, majd abból 3 naptári hónapot levonva határozzuk meg a szülés várható időpontját. Fontos kiemelni, hogy számos esetben az utolsó havi vérzés időpontja nem meghatározott, vagy a ciklus szabálytalan, így a Naegel-számítás pontatlan lehet, annak korrigálását az első trimesterben elvégzett ultrahang-szűrővizsgálat során mért biometriai mutatók alapján lehet elvégezni.

A terhesség során végzendő ellenőrző vizsgálatok jól kidolgozott protokoll alapján történnek, szövődménymentes terhesség esetén az alábbiak szerint indokolt végezni:

Első trimeszterben végzendő vizsgálatok

  • labor (teljes vérkép – vizelet, máj-vesefunkció, éhgyomri vércukor
  • lues szerológia (Wa/VDRL)
  • hepatitis B vizsgálat (vagy a 16. héten)
  • vércsoport meghatározás + ellenanyagszűrés
  • bimanuális vizsg. + cytologiai és colposcopos vizsgálat
  • emlők tapintásos vizsgálata
  • medencemérés
  • ultrahangvizsg. (első jelentkezéskor és a 12-13. héten – I. Szűrővizsgálat)
  • belgyógyászati vizsgálat, EKG
  • testsúly, magasság
  • fogászati vizsg.
  • szükség esetén genetikai vizsgálat

 A terhesgondozás során végzendő további vizsgálatok

  • ellenőrző vizsgálatok (vérnyomás, pulzus, súly, vizelet, szívhanghallgatás, sz.sz. vaginalis vizsgálat)
    • 26. hétig havonta
    • 26 – 36. hét között 3 hetente
    • 36. héttől hetente
  • GDM szűrése 20-24. héten, 28-32. héten
  • AFP 16. héten (VZR, triszómiák)
  • UH (12-13., 18-19., 30-31., 36-37. héten)
  • Cardiotokographia (35. héttől hetente egyszer, 40. héttől naponta kétszer)
  • Anti-D ellenanyag 16., 28., 36. héten


Write a Comment

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …

Urológiai vizsgálati csomag ajándék D-vitamin szűréssel!

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a felnőtt magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos! A téli borongós …

Kezdje a tavaszi megújulást pajzsmirigy ultrahang vizsgálattal

Bármilyen felmerülő pajzsmirigybetegség esetén érdemes pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot végeztetni. A vizsgálat …

Aranyér vizsgálat teljes proktológiai kivizsgálással

Fontos tudni, hogy a kismedence egy zárt rendszer. Erőlködés hatására a hasüregben keletkező nyomás a gyengébb …