Problémák az övcsat alatt. Van megoldás!

Problémák az övcsat alatt. Van megoldás!

Korábbi cikkünkben bemutattuk már a prosztatát mint szervet. Mostani írásunkban a leggyakoribb prosztata betegségeket vesszük górcső alá, ezen kívül bemutatjuk a prosztata vizsgálat lépéseit is.

A prosztata jó- és rosszindulatú megnagyobbodása

A 45 éves kor feletti prosztatabetegségek közül az egyik leggyakoribb a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás, más néven prosztatatúltengés. Ilyenkor a dülmirigy állományában, elsősorban hormonális változások következtében a prosztatát alkotó sejtek szaporodásnak indulnak, ennek következtében pedig a prosztata mérete megnő.

Előfordulásának gyakorisága az életkorral növekszik.  A megnagyobbodott prosztata méretét a hagyományos orvosi szaknyelv általában gyümölcsökhöz hasonlítja; így lehet diónyi, zölddiónyi, kisalmányi, almányi stb.

Rosszindulatú betegség esetén is megnagyobbodhat a prosztata, bár ilyenkor a méret nem olyan jellemzően nagy, mint a jóindulatú esetekben. Ez a fajta megnagyobbodás, más néven a prosztatarák, súlyosabb és természetesen veszélyesebb betegség. Ez a férfiak egyik legsűrűbben előforduló rosszindulatú betegsége, és gyakoribb az életkor előrehaladtával. Kialakulásához genetikai tényezők és külső környezeti hatások is hozzájárulnak. A rák megjelenésében valószínűleg a hormonális változásoknak is valamelyest szerepe lehet, bár ez a kérdés még napjainkban nem egyértelműen tisztázott.

Mivel a húgycső a prosztatán halad keresztül, a jó- és a rosszindulatú prosztata megnagyobbodás esetén a húgycső összenyomódik. Jelentős részben ez magyarázza, hogy a betegség esetén elsősorban vizelési panaszok jelentkeznek. A vizelet nehezebben indul, a vizeletsugár erőssége csökken, az ürítés nehezítetté válik, időtartama megnyúlik. A vizelési inger egyre gyakrabban jelentkezik. Éjszaka is fel kell kelni, akár több alkalommal is.

Egy ideig a vizelési nehezítettséget a húgyhólyag izomzata ellensúlyozza. Előrehaladottabb esetekben a vizeletsugár megszakad, sőt hirtelen, sürgető, parancsoló vizelési ingerek is jelentkezhetnek.

Később maga a vizelés is fájdalmassá válhat. Jellemző lehet utócsepegés jelentkezése, nagyon kellemetlenné téve ezután az alsónemű viselését. Később a húgyhólyag kiürülése is akadályozottá válik, vizelés után még visszamarad vizelet a hólyagban. A visszamaradó, ún. pangó vizelet pedig még fertőződésre és kőképződésre is hajlamosít.

Hová érdemes fordulni prosztata probléma esetén?

Az urológia foglalkozik a húgy-ivarszervek betegségeivel, mindkét nemnél. Ebbe beletartoznak a vesék, a vesevezeték, a húgyhólyag és a húgycső megbetegedései is. A férfiaknál ide tartozik a pénisz, herék, mellékherék, prosztata és ondóhólyag vizsgálata is az urológus feladata. Az urológián belül létrejött egy külön szakterület, az andrológia vagy férfigyógyászat, amely kizárólag a férfi szexuális- és megtermékenyítő képességének problémaival foglalkozik.

Hogyan zajlik egy prosztatavizsgálat?

A baj gyökerének megtalálása a panaszok pontos feltérképezésével kezdődik. Az orvos kérdez a panaszokról, de gyakran alkalmaznak kérdőívet is. Mivel a fájdalom nem típusos, a vizsgálat célja azt kell felkutatni, hogy a háttérben nincs-e szervi elváltozás.

Erre a következő módszerek állnak a rendelkezésre: laborvizsgálatok mint a vér és vizelet ellenőrzése, képalkotó eljárások mint például az ultrahang, illetve a végbélen keresztüli prosztata-betapintás. A fentiek célja még az urológiai szervek elváltozásait, elsősorban daganatos és gyulladásos betegségeket kell kizárni.


Gyógyíthatók-e a prosztata betegségek?


Az urológiai betegségek nagy része gyógyszeresen kezelhető, adott esetben azonban a műtéti megoldás a célravezető. Az urológiai műtétek gyakran megoldhatók endoszkópos úton, még olyan esetekben is, melyeket korábban csak a nyitott sebészi úton lehetett orvosolni. Természetesen ezen eljárások korlátai miatt nyílt, feltárásos műtéti megoldásoknak is fontos szerepe van az urológiában.


Online bejelentkezés



Comments for this post are closed.

Teljes kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A kardiológiai vizsgálat a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  vérnyomás …

Komplex hasi ultrahang vizsgálat gyermekek számára

A hasi ultrahang konkrétan csak az érintett régióra koncentrál, de ezzel a technológiával gyakorlatilag a gyermek …

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …

Kezdje a tavaszi megújulást pajzsmirigy ultrahang vizsgálattal

Bármilyen felmerülő pajzsmirigybetegség esetén érdemes pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot végeztetni. A vizsgálat …