Testünk védelmében – A szemölcstől a bibircsókig

Testünk védelmében – A szemölcstől a bibircsókig

Évszaktól függetlenül, viszont nyáron és télen kiemelten fontos, hogy testünket rendszeresen és alaposan vizsgáljuk meg, hiszen a ruházat alatt kevésbé szellőzik a bőrünk. Ha elváltozást találunk, mindenképpen bőrgyógyász szakorvoshoz kell fordulni, ő dönt, hogy szükséges-e sebészeti beavatkozás – mondja Dr. Sáfrány György, az István kórház plasztikai sebésze.  

festekes-anyajegy
Festékes anyajegy

A festékes anyajegy lehet teljesen ártalmatlan szexepil – folytatja -, de találhatunk olyan bibircsókot, amely akár a legrosszabb daganat kiinduló pontja lehet, ezért eltávolítása alapos mérlegelést és felelősségteljes döntést igényel.

Testünkön vannak un. irritáció zónák, mint a férfiaknál a borotválkozási-, a nyakkendő vagy az ing általi dörzsölés, a nyaki, a hajas fejbőr, az un. ékszer-zóna a nyakon, a csuklón, vagy az öv általi irritáció a derékon. Ha ezeken a helyeken elváltozásokat észlelünk, érdemes ezeket eltávolíttatni. Ugyanis az ilyen testrészeken folyamatos, egyértelmű sérülések következhetnek be, pl. véletlenül megvágjuk azt a részt, belekapunk vagy beleakad a ruha.

Ha azt látjuk, hogy az arcunkon, a testünkön az elváltozás mindig ott volt, de talán egy kicsit nagyobb lett, de nem tulajdonítunk neki nagyobb figyelmet, nem érezzük a sürgősséget, hogy szakemberhez forduljunk, akkor hibásan döntünk. Ugyanis ezzel időt veszíthetünk, mert ezek az elváltozások lassan növekszenek, és egyre agresszívabbá válhatnak, tehát az időtényező nagyon fontos, mert a bőrelváltozást, akár jó vagy rosszindulatú, csak szakember veheti észre, mi magunk, nem – hívja fel a főorvos a figyelmet.

zsircsomo
Zsírcsomó

A bőr alatt sajátos szerkezetű elváltozások is lehetnek, mint dudorok, csomók, tumorok, zsírban jelentkező csomók, vagy a bőr alatti sajátos szerkezetű, zsírban jelentkező csomók. Ezek lehetnek családi, genetikai örökletességek, de elindulhatnak ütés által vagy valamilyen más traumából. Egy bőr alatti csomó is kiemelkedhet a test szintjéből, ami lehet zavaró, fájhat is és nyomhatja a bőrideget attól függően, hogy hol helyezkedik el. Szélsőséges esetben az adott területen lévő izmot is szétfeszítheti, majd ott az érzékenysége lejjebb indulhat, eljuthat a csonthártyáig, és az már nagyon fájdalmas. Mindezeket komolyan kell venni, mert, ami eltérő szöveti szerkezet, ott mindig rosszindulatúságra gondolunk.

A szakember akkor jár el gondosan a beteggel szemben, ha szemmel, ultrahanggal, röntgennel, CT-, MR vagy szövettani vizsgálattal minősíti az elváltozást, és csak ekkor dönti el, hogy műti-e vagy sem.

Mindenki számára jó tanács, hogy fürdés után álljon a tükör elé és ellenőrizze végig magát. Mint ahogyan a hölgyeknek illik az emlőjüket fürdés közben átvizsgálni, rendszeresen rák-szűrésre menni, továbbá ajánlatos fogászati ellenőrzésen részt venni, ugyan úgy kell mindenkinek megnézni a testét, és, ha valaki változást észlel, azonnal mutassa azt meg a szakembernek. Saját magunk ne gyógyítsuk a bőrelváltozásokat, még a patikában kapott szerekkel sem – hangsúlyozza a plasztikai sebész.

szemolcsA testen esztétikai szempont miatt történő sebészeti munkának is csak akkor lát neki a szakember, ha látja maga előtt az eredményt, s ha az eredmény legalább 90 %-os sikerrel kecsegtet. Ha nem biztos az eredményben, vagy, ha valakinek az adott életmódjához még néhány kísérő betegség is társul, amelyben a nagy kockázattal járó műtét megterhelő, akkor sem vállalja a beavatkozást, ugyanis minden műtéti metszés örökre megmarad.

S mivel a testet és a lelket együtt kezeli a szakember, muszáj a testi-lelki kockázatot is nézni, azt, hogy a korrekciós műtétet követően segíti-e, támogatja-e a lábadozó beteget valaki, leginkább a család. A lábadozás lehet két nap, egy hét, de akár hónapok is, és, ha a műtött személy nem kap a felépülése időszakában segítséget, nehezebb, elhúzódóbb lehet a gyógyulása – hangsúlyozza Dr. Sáfrány György plasztikai sebész főorvos.

Szerző:  Szigethy Emma

 

 

Forrás: napidoktor.hu

Comments for this post are closed.

Tavaszi melanoma szűrés – készítse fel bőrét a nyárra

A melanoma a bőrben található, fekete-barna festékanyagot termelő sejtek rosszindulatú daganata, a bőrrák pedig a …

Teljes kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A kardiológiai vizsgálat a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  vérnyomás …

Komplex hasi ultrahang vizsgálat gyermekek számára

A hasi ultrahang konkrétan csak az érintett régióra koncentrál, de ezzel a technológiával gyakorlatilag a gyermek …

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …