Vége a horkolásnak – újra jókat alhatunk!

Vége a horkolásnak – újra jókat alhatunk!

A megfelelő légzés az egészséges élet alapja. Aki rosszul lélegzik, annak kevés oxigén jut a szervezetébe, így az életképessége romlik, hamar megbetegszik és rövidebb lesz az élete. A helyes légzés első szabálya, hogy az orron lélegezzük be is és ki az oxigént. Az orr szűri, melegíti a levegőt, jelzi az esetleges méreganyagokat. A száj nem légzésre való, hanem evésre és beszédre. Különösen fontos az alvás közbeni légzés: mindenképpen az orron keresztül  lélegezzen, ugyanis ha a szájon át teszi, akkor sokkal kevesebb oxigén jut a szervezetébe, nehezek lesznek az éjszakák és gyötrelmesek a reggelek.

Egy ember alaplégzéséből egyértelműen következtetni lehet a fizikai és szellemi állapotára. A légzési mód az életmód tükörképe. A helytelenül, rendszer nélkül légző emberek vére nagyon kevés oxigént kap: ez mind a testükben, mind a lelkükben bizonytalanságérzést okoz. Ösztönös reflex, hogy ha az ember kevés vagy egyre kevesebb levegőhöz jut, akkor félni kezd, mert a teste úgy érzi, hogy nem fogja túlélni az oxigénhiány állapotát. A tudatos, mély, teljes tüdőt megdolgoztató légzés megfelelő mennyiségű oxigént ad a vérnek, felfrissíti a testet, tiszta elmét és gondolkodást eredményez, így gyökerestől eltűnik a félelemérzet. Az orron át történő levegő vétel következménye, hogy a levegőben terjedő bacilusoknak ellenáll az egészséges tüdőszövet.

Hogyan vegyünk levegőt az orron keresztül?

A legtöbbünknek ez így természetes, de nagyon sok ember számára ez nem megszokott. Még többen az alvás állapotában képtelenek így lélegezni. Különösen veszélyes a horkolók körében, akik jól látható és hallható légzési nehézségekkel küzdenek.

Hogyan működik az orrcsipesz?

Az orrlégzés alakításának fontos eszköze. Használata egyszerű, kényelmes és diszkrét. Kis műanyag gyűrű, két természetes mágnessel, nyomást gyakorol az orr pontjaira, növeli a levegő beáramlási térfogatát, elősegíti a légáramlást, a légutak nyitását-zárását, és a mágneses hatás pedig stimulálja a septum idegeket.

Orrcsipesz a horkolás ellen?

Alvás állapotában a száj és a torok izmai is ellazulnak, a tüdő által beszippantani igényelt levegő útját akadálymentessé kell tenni. Ennek az útnak az első folyosója az orrjáratok. Tegyük szabaddá, átjárhatóvá, akadálymentessé az orrfolyosókat! Az orrcsipesszel az orrjárat átmérőjét tágíthatjuk, akárcsak néhány milliméterrel, így több levegő kerülhet a tüdőbe, amely nélkülözhetetlen az alvás közbeni élettani folyamatokhoz. Ön megtette már az első lépést a jó alvás, az egészséges mindennapi közérzete érdekében?

Az orrcsipesz anyaga és működése

Bőrbarát szilikon műanyag és ritka földfém mágnes (800+Gaus),  NASA (National Aeronautics and Space Administration) technológiával készült, a csipszben levő mágneses mező élénkíti az anyagcserét, élénkíti a vérkeringését és növeli a szövetek oxigén ellátását. Első ízben került sor az orrjáratok mechanikus tágítása mellett a mágneses erőtér – egyébként más terápiás és betegségmegelőző ismert hatásának  – légzésterápiás, alvást elősegítő alkalmazására.

Figyelmeztetés: az eszköz nem játékszer, tartsa távol a gyermekektől és az állatoktól, véletlen lenyelés esetén azonnal forduljon orvoshoz!

Az orrcsipesz:

  • megnyitja az orrjáratokat
  • enyhíti az orrdugulást
  • segíti a sima légzést
  • használata egyszerű, kényelmes
  • újrahasználható
  • higiénikus tárolás védőtokban (hordozható)

Comments for this post are closed.

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …

Urológiai vizsgálati csomag ajándék D-vitamin szűréssel!

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a felnőtt magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos! A téli borongós …

Kezdje a tavaszi megújulást pajzsmirigy ultrahang vizsgálattal

Bármilyen felmerülő pajzsmirigybetegség esetén érdemes pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot végeztetni. A vizsgálat …

Aranyér vizsgálat teljes proktológiai kivizsgálással

Fontos tudni, hogy a kismedence egy zárt rendszer. Erőlködés hatására a hasüregben keletkező nyomás a gyengébb …