Vesemedence-gyulladás

Vesemedence-gyulladás

Vesemedence-gyulladásnak (pyelitis) nevezzük a vesemedence nyálkahártyájának fertőződését, amely súlyos, elhúzódó esetben a fertőzés a vese állományára is ráterjedhet (pyelonephritis).

A betegség gyakran előfordul csökkent védekezőképességű egyénekben, így cukorbetegekben, kemoterápiás kezelésben részesülő daganatos betegekben. Rizikótényező továbbá a húgyutakban lévő akadály, amely vizeletpangáshoz és fertőződéshez vezet. Ilyen akadály a megnagyobbodott prosztata, a húgyúti kő, vagy húgyúti tumor. Ebben az esetben a gyulladás visszatérő jellegű. Gyakori komplikáció a jobb oldali vesemedence gyulladása a terhesség második felében, amely akár vetéléshez is vezethet. Ennek oka a növekvő méh, amely a húgyvezető nyomásával vizeletpangást idéz elő. Ezért fontos a terhesgondozás során a megfelelő időben elvégzett vizeletvizsgálat.

A vesemedence-gyulladás diagnózisa és kezelése

Szövődménymentes esetben a diagnózis egyszerű: rutin vizeletvizsgálat, valamint a vizeletminta mikrobiológiai tenyésztése szükséges. A fent említett visszatérő gyulladások okának tisztázására többnyire elegendők egyes képalkotó vizsgálatok (ultrahang, röntgen, CT). Az egyszerű gyulladás esetén antibiotikum adása mellett fontos a szigorú ágynyugalom, bő folyadékbevitel és lázcsillapítás. A komplikált esetekben a végleges gyógyulás feltétele a visszatérő gyulladás okának megszüntetése.

Forrás: WEBBeteg – Dr. Dobi Gyöngyi



Comments for this post are closed.

Tavaszi melanoma szűrés – készítse fel bőrét a nyárra

A melanoma a bőrben található, fekete-barna festékanyagot termelő sejtek rosszindulatú daganata, a bőrrák pedig a …

Teljes kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A kardiológiai vizsgálat a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  vérnyomás …

Komplex hasi ultrahang vizsgálat gyermekek számára

A hasi ultrahang konkrétan csak az érintett régióra koncentrál, de ezzel a technológiával gyakorlatilag a gyermek …

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …