Gyerekkori elhízás = rövid élet?

Gyerekkori elhízás = rövid élet?

A történelemben először, a következő generáció nem élhet olyan sokáig, mint a szüleik. A háttérben pedig az elhízás talaján kialakuló betegségek állnak.

A betegségek megelőzhetőek lennének

gyerekkori elhizas_1
A túlsúly kialakulásában szerepe van a kultúrának és környezet szokásainak is.

Egyre nagyobb mértéket ölt a gyermekkori elhízás, és az ennek következtében kialakuló betegségek, mint a 2. típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívproblémák és az ízületek állapotának romlása, holott ezeket eddig jellegzetes felnőtt-betegségeknek tekintették – ez derül a Loyola University részeként működő Gottlieb Memorial Hospital jelentéséből. Különösen tragikus, hogy ezeknél a gyerekeknél mindezek következtében kettő-öt évvel lesz kevesebb a várható élettartam, mint a szüleiknél.

Holott a folyamat a gyermekkori elhízás megelőzésével megállítható lenne. Hiszen a túlsúly kialakulásában nem csak genetikának és a szülők testalkatának van szerepe, de a kultúrának és környezet szokásainak is. Ha csak az egyik szülő elhízott, a gyereknek ötven százalék az esélye a kövérségre, ám amennyiben mindkét szülőnek súlyproblémái vannak, nyolcvan százalék, hogy a gyerek is küzdeni fog ezzel. Ugyanakkor a normál testsúlyú szülők gyerekei csupán hét-nyolc százalékban túlsúlyosak – vázolja a helyzetet dr. Babai László prevenciós szakértője.

Nem csak testi hátrány

A Center for Disease Control tanulmánya szerint a tíz-tizenöt éves elhízott gyerekek nyolcvan százaléka kövér marad legalább huszonöt éves koráig. Sőt, minél kisebb korban jelenik meg az túlsúly, annál komolyabb a veszélye a felnőttkori súlytöbbletnek is. Ráadásul az elhízás nem csupán komoly fizikai veszélyeket, de szociális hátrányokat is rejt. Az elhízott gyerekek ugyanis nagyobb arányban vannak kitéve zaklatásnak, csúfolásnak, elszigetelésnek, és az alacsonyabb önértékelésük rosszabb teljesítményhez vezet az iskolában és a későbbi munkájuk során is.

Mit tehetnek a szülők az elhízás-járvány terjedése ellen?

piramis2
A diéta helyett érdemes inkább az egészséges táplálkozásra fókuszálni.

Már csecsemőkorban fontos, hogy ne tápláljuk túl a csecsemőt, amire főként a szerepükben bizonytalan anyák hajlamosak. Ugyanis, ha a baba unalmát vagy nyugtalanságát is evéssel próbáljuk enyhíteni, ez egy hibás tanulási folyamathoz vezet, és a gyermek mindig hajlamos lesz a problémáit evéssel ?megoldani?.

A diéta helyett érdemes inkább az egészséges táplálkozásra fókuszálni. Az ritkán vezet megoldáshoz, ha ugyanazokból a magas kalóriatartalmú ételekből adunk kevesebbet a gyereknek, inkább változtassunk az ételek fajtáján és összeállításán. Ne higgyük, hogy a gyerekek egyáltalán nem hajlandóak megkóstolni az új ízeket, különösen, ha szülők maguk is élvezettel falatozzák. A szülői étkezési szokások megváltoztatása nélkül azonban nem működik a gyerek életmódváltása. Figyeljünk a rejtett kalóriákra! Sok gyerek nem a főétkezések alkalmával eszik túl sokat, inkább folytonosan csipeget. Ha sikerül a chipseket, édességeket friss gyümölcsökre, zöldségekre, a cukros üdítőket (még a gyümölcsleveket is) pedig vízre cserélni, már sok kalóriát spórolunk.

A mozgást nem lehet megspórolni. Mivel az iskolai testnevelésórák ritkák és nem biztosítanak elég mozgási lehetőséget, hasznos, ha a gyerekek már kis koruktól különböző sportágakat kipróbálhatnak. Legjobb, ha maguk a szülők is mozognak, így ez a példa lesz természetes a gyerekeknek is.

Forrás: napidoktor.hu

200x200_SzamosiTamas
Dr. Szamosi Tamás

Dr. Szamosi Tamás a Benyovszky Orvosi Központ gyermekgyógyásza speciálisan obezitológiával (gyermekkori elhízással) is foglalkozik. Továbbá érdemes minden olyan panasszal felkeresni, ami a fejlődő szervezetek normális életét zavarja, ami a szülő véleménye alapján hirtelen, vagy folyamatosan hátrányosan megváltozott. A teljesség igénye nélkül ide tartozik bármilyen lázas állapot, különféle fájdalom (fejfájás, szédülés, hasfájás, mellkasi fájdalmak, stb.). Az emésztési, illetve ürítési zavarok (hányás, hasmenés, székrekedés, étvágytalanság, fájdalmas vizelés, éjszakai bevizelés, stb.) szintén a gyermekgyógyászra tartoznak. Bőrkiütések, nehézlégzés, szapora szívműködés, anyagcserezavarok (például alacsony növés, elhízás, hirtelen fogyás, elmaradt súlynövekedés, zsír és szénhidrát anyagcserezavarok, stb.)miatt is a gyermekgyógyász keres megoldást.

Forduljon gyermekével Dr. Szamosi Tamás gyermekgyógyászhoz!

Rendelési idő: csütörtök 14:00 – 18:00-ig a Benyovszky Orvosi Központban

bejelentkezes

Comments for this post are closed.

Tavaszi melanoma szűrés – készítse fel bőrét a nyárra

A melanoma a bőrben található, fekete-barna festékanyagot termelő sejtek rosszindulatú daganata, a bőrrák pedig a …

Teljes kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A kardiológiai vizsgálat a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  vérnyomás …

Komplex hasi ultrahang vizsgálat gyermekek számára

A hasi ultrahang konkrétan csak az érintett régióra koncentrál, de ezzel a technológiával gyakorlatilag a gyermek …

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …