Kínai-magyar orvosi együttműködés

Kínai-magyar orvosi együttműködés

Integrált gyógyítás Budapesten

Kínai orvosi küldöttség látogatott júliusban a Magyar-kínai Integrált Orvosi Gyógyítói Központ (Benyovszky Orvosi Központ) budapesti intézményébe. A Guangxi Orvostudományi és Gyógyszertudományi Intézet és a Guangxi Egyetem Kórházának magas rangú küldöttsége, Peng Yuegang alelnök-vezérigazgató és Ming Zhong professzor vezetésével tapasztalatokat cseréltek a hagyományos kínai orvoslás és a nyugati orvoslás integrálásának magyarországi tapasztalatairól. Elégedetten állapították meg, hogy a két éve indult program, a két ország kormányai közötti megállapodás szellemében, jól szolgálja a különböző gyógyítói kultúrák megismerését, és a mindennapi gyakorlatban mutatnak példát az együttműködésre. A VIII. kerületi intézményben a kínai gyógyítók magyar orvosokkal közösen végzik a munkát, amelyet a tervek szerint újabb szakemberek bevonásával, közös tudományos képzési, kutatási és gyakorlati területekkel kívánnak bővíteni. 

Guangxi Autonóm Terület (1958 óta hivatalosan Kuanghszi Csuang Nemzetiségi Autonóm Terület) Kína déli tartománya, annak Vietnammal közös határa mellett. Az itt élő csuangák 14 milliós lélekszámukkal Kína második legnagyobb nemzetiségének számítanak. Teljes lakossága 2004-ben 48 millió fő volt, A fővárosa Nanning, területe 236 700 km², amelynek 85%-a hegyvidék. A tartomány elhelyezkedése miatt mindig a kínai civilizáció határterületének számított.

Comments for this post are closed.

A herezacskó bőrének elváltozásai

A herezacskó bőrének elváltozásai jellemzően jóindulatúak, rosszindulatú elváltozás ritkának számít. Ezek az …

Tétlenül tűrik a magyarok, hogy rosszak az éjszakáik – 5 egyszerű módszer ami segít

Az alváshiány gyakori oka, hogy anyagi gondokon feszülünk. A szundi nem helyettesíti a alvást, de rövid távon segíthet …

Téli alvás – nehéz álom

A korai sötétedés, a borús napok és a hideg jelentős hatással vannak az alvásunkra is. A téli lehangoltság, esetenként …

A mobiltelefonozás káros következményei a gyerekeknél

Jelentősen megnőtt a gyermekek okostelefon használata. A nemzetközi tanulmányokat a hazai tapasztalatok is megerősítik: …

Tudta, hogy most van a látás hónapja?

Világszintű felmérések alapján az emberek több mint 50%-ának lenne szüksége valamilyen látás korrekcióra, ezzel …

Óraátállítás 2022

Egy nemzetközi felmérés alapján, aki 40-45 éves koráig belenyugszik abba, hogy nem alszik jól vagy eleget, az élethossza …