Érdemes figyelemmel kísérni kedélyállapotunk változását, hiszen ha túl gyakran, hirtelen jóból rosszba fordul, az valamilyen hangulatzavarra utal. Kezelnünk kell, különben komoly lelki betegséggé alakulhat.

A bipoláris zavar az egyén hangulatára, viselkedésére és érzékelésére ható betegség, a magyar lakosság több mint 1 százalékát, azaz százezer embert, világszerte pedig közel 100 millió embert érint. A betegség során periódusonként váltakozik az áradó jókedv, az ingerlékenység, a mély depresszióval vagy a normál kedélyállapottal. A kór leggyakrabban serdülőkorban alakul ki, és a tünetként fellépő kedélyváltozás végigkíséri a beteg egész életét.

A fel nem ismert és/vagy kezeletlen eseteknek számos súlyos szövődménye és következménye lehet: családi konfliktusok, válás, másodlagos alkohol- és/vagy drogfogyasztás. A legtragikusabb következmény azonban az öngyilkosság, aminek előfordulása az érintettek körében kiemelkedően magas arányú.

Orvosi központunkban Dr. Szabó Gyöngyi doktornőnket keresheti bizalommal, szinte bármilyen mentális probléma esetén.



Figyeljünk testünk jelzéseire nyáron is! – Nagylabor vérvételi csomag

A nyár a kikapcsolódás, utazás és feltöltődés időszaka – de ne felejtsük el: ilyenkor sem áll meg a szervezetünk …

Amikor beköszönt a forró napsütés

A napfény, a meleg és a nedvesség ideális környezetet teremthetnek nemcsak szép élményeknek, hanem bőrproblémáknak …

Tünetmentes STD férfiaknál

A nemi úton terjedő fertőzésekre (STD) sokan még mindig úgy gondolnak, mint látványos, fájdalmas tünetekkel járó …

Komplex kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A komplex kardiológiai kivizsgálás a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  …

Ne érje be kevesebbel – Éves Nőgyógyászati Szűrés

Az Éves Nőgyógyászati Szűrés rendkívül fontos a női egészségémegőrzés szempontjából. Ezen vizsgálat során …

Korai stádiumban sikerrel gyógyítható a prosztatarák

A prosztatarák is azon betegségek közé tartozik, amelyek a korai fázisban még tünetmentesek. A később jelentkező …