Szervezetünk egészét behálózzák az erek, azonban az angiológia tudománya és az angiológus szakorvosok a szíven- és az agyi ereken kívüli erek eltéréseivel foglalkoznak, a szívvel és annak érrendszerével a kardiológusok, az agy érbetegségeivel pedig az ideggyógyászok. Az angiológus (érbelgyógyász) feladata az erekkel kapcsolatos betegségek diagnózisa, gyógyszeres kezelése, javaslatot ad bizonyos életmódbeli változtatásokra, figyelemmel kíséri a beteg állapotát. (Az angiológia szó a görög „angio”, ér és a „logos”, tudást jelentő szavakból ered és az orvostudománynak ez a szakterülete az erek – artériák, vénák – valamint nyirokerek betegségeit kezeli.) Ha műtétre van szükség, az angiológus végzi a beteg utógondozását. Fontos szerepe van a megelőzésben, a szűrővizsgálatok elvégzésével. Az érrendszeri betegségek nagyszámú előfordulása, azok komplexitása, összefüggése a nagy belgyógyászati kórképekkel, valamint a gyorsan fejlődő diagnosztikai és terápiás lehetőségek nagy kihívást jelentenek az angiológus számára.
Angiológiai szakrendelésünkön a végtagi artériák és vénák betegségeivel foglalkozunk, azon belül is elsősorban az érszűkület, az artériás trombózis, a hideg láb szindróma, a hideg kéz szindróma, valamint az autoimmun érbetegségekkel.
Hazánkban az érbetegségek száma artériás, vénás és nyirok egyaránt más országokéhoz hasonlóan a civilizációs ártalmak fokozódásával növekszik. Mind az artériás, mind a vénás megbetegedés népbetegségnek tekinthető. Az angiológiai megbetegedések a lakosság közel 10%-át érintik.
Mi történik egy angiológiai vizsgálaton?
A részletes kórelőzmény felvételét követően az angiológiai szakrendelés alkalmával sor kerül egy fizikális vizsgálatra, amikor a végtagok pulzustapintása kap fő szerepet. Ezen felül pedig az ultrahang vizsgálat segítségével kideríthetjük, hogy van-e szűkület a láb artériáin, és az azokban lévő áramlást is ellenőrizni tudjuk. A vénákat ugyancsak ultrahanggal vizsgáljuk, ebben az esetben a vénák falának vastagságát és az azokban található billentyűket is meg tudjuk nézni.
Kiknek javasolt angiológiai szűrővizsgálat?
Nemcsak a kockázati tényezőkkel rendelkező pácienseket (cukorbetegség, magas koleszterinszint, dohányzás, magas vérnyomás, férfi nem, idős kor, vérrokonok körében előforduló érbetegségek, tartós ülő-, és állóhelyzet) várjuk, hanem az alábbi tünetekkel rendelkezőket.
- bizonytalan alsó végtagi fájdalom, amely jellegzetes esetben terheléskor jelentkezik
- éjszakai lábikragörcsök
- alsó végtagok bedagadása, duzzanata
- lábszárfekély
- hideg láb
- bizonytalan láb-, és kézzsibbadás
- ujjak hirtelen elszíneződése
Angiológiai szempontból két nagy csoport létezik:
- az artériás, azaz a szívből eltávozó vért vezető rendszer
- vénás, azaz a szív felé áramló vért vezető rendszer
Az artériás oldal betegségei közül kiemelendő:
- a végtagok perifériás érbetegségei
- a szívinfarktushoz is vezető szívkoszorúér-elmeszesedés
- a stroke kialakulásában is szerepet játszó nyaki erek betegségei
- (külön nehézséget jelet az úgynevezett vazospastikus kórképek – sokszor évekig jár a beteg panaszaival különböző szakrendelésekre, mire eljut angiológushoz)
Vénás oldali betegeknél:
- a visszeresedés
- a vénás keringési elégtelenség súlyosabb formái
- felületes, esetleg mélyvénás thrombosisban szenvedő betegekkel találkozunk. Ez utóbbi akár halálos tüdőembóliához is vezethet.
Komolyan kell tehát vennünk még a felületes vénák trombózisát is.
A betegség által érintett pácienseinket kivizsgálni, kezelni, s gondosan ellenőrizni kell. Az általunk látott kórképek akár az egész szervezet betegségére utalhatnak (például cukorbetegség, zsíranyagcsere probléma, thromboembóliás események kapcsán rosszindulatú megbetegedések). Visszafele is igaz, azaz bizonyos betegségek megléte fokozhatja angiológiai betegségek kialakulásának kockázatát. Különösen kihangsúlyozandó, hogy az érbetegségek nagy része progresszív, azaz fokozatosan romló tendenciájú, kezelés nélkül egyre rosszabb állapothoz vezet.
A közelmúltban megjelenő, új hatásmechanizmusú gyógyszerek még nagyobb segítséget nyújtanak betegnek és angiológusnak, hogy a betegség kifejlődése ellen, együtt, hatásosan fel tudjuk venni a harcot. Az angiológus feladata a vérerek betegségeinek konzervatív (nem sebészeti) megközelítése, de munkánkban segítséget kérhetünk érsebész, radiológus kollégáktól is. Az érvizsgálat nem jár fájdalommal, ellenben súlyos, életveszélyes betegségeket tudunk gyógyítani, kialakulásukat megelőzni.