Aludjon jól, legyen kiegyensúlyozott.

Aludjon jól, legyen kiegyensúlyozott.

A rosszul alvó ember nehezen szervezi meg a saját fiziológiai működésének különböző elemeit, ami lehet az evés, az alvás, a mozgás, a munka ütemezése. Nagyon fontos, hogy az ember jó „gazdája” legyen a saját testének, tanuljon meg törődni vele.

A rosszul alvás oka tehát lehet az önmagunkhoz való helytelen viszonyulás, a rosszul vitt gazdaszerep eredménye is – mondta a Napközben pszichológus vendége.

Majdnem minden harmadik embernek vannak alvászavarai a fejlett országokban, Magyarországon ennél is rosszabb az arány.

Az egyik leggyakoribb kapcsolódó jelenség az alvási apnoe szindróma, amely a garat alvás alatti ismételt elzáródása, beszűkülése következtében alakul ki. A leggyakoribb alvásfüggő légzészavar az úgynevezett alvás fragmentáló kórképek közé tartozik, jelentkezésekor sérül az alvás folyamata, mert az alvó ember nem tud elég levegőt a tüdejébe juttatni, így oxigénhiány alakul ki, amire a szervezet, akár több száz mikroébredéssel reagál az éjszaka. A személy erről semmit nem tud, de az alvás ismételt megszakadása miatt azonban nem tudja kipihenni magát, aluszékony, kialvatlan lesz nappal, a szervezete pedig nem tud kellően regenerálódni – mondta a Napközben keddi adásában Szakács Zoltán, a Honvéd Kórház alvásközpontjának osztályvezető főorvosa. Hozzátette, az alváslaborban több mint tizenöt ezer beteget gondoznak.

G. Németh György egyetemi docens, a Benyovszky Orvosi Központ igazgatója szerint, annak, aki rosszul alszik, először érdemes átgondolnia, hogy ő maga mindent megtesz-e azért, hogy ez ne így legyen. Ez elsősorban nem is orvosi kérdés, hanem alvásterapeutai megközelítés.

 

 

Alvásteszt

 

C. Molnár Emma pszichológus szerint a rosszul alvó ember nehezen szervezi meg a saját fiziológiai működésének különböző elemeit, ami lehet az evés, az alvás, a mozgás, a munka ütemezése. A személynek viszonyban kell lennie önmagával, amit nagyon nehéz megszervezni. Nagyon fontos ezért, hogy az ember jó „gazdája” legyen a saját testének, tanuljon meg törődni vele. A rosszul alvás oka tehát lehet az önmagunkhoz való helytelen viszonyulás, a rosszul vitt gazdaszerep eredménye is.

Arra a felvetésre, miért fordul elő, hogy az alvási problémákra az orvosok egyből altatót, illetve nyugtatót írnak fel, G. Németh György azt mondta, manapság az emberek az egész világon a gyors megoldásokat keresik. Nyilván vannak olyan betegségek, amelyeket gyógyszerrel kell gyógyítani, de alvásproblémák esetén először meg kellene nézni, lehet-e a nélkül is segíteni rajta. Számos ilyen módszer van, az egyik, hogy rá kell hangolódnunk az alvásra, illetve megfelelő körülményeket kell biztosítani a pihenéshez, ügyelni kell a fényviszonyokra, a friss szobai levegőre.

Forrás: hirado.hu

A Benyovszky Orvosi Központban lehetőség van különböző alvásvizsgálatokra, hívja elérhetőséginket!

 

 

Bejelentkezés
Facebook Hozzászólás
Comments for this post are closed.

Óraátállításról, alvásról otthoni karanténban

Március 29-én hajnali 2 órakor 3 órára kell előre állítani az órákat. Az óraátállítás kérdése a korábbi …

Koronavírus – 2020

Tisztelt Pácienseink! A kialakult egészségügyi és járványügyi helyzetre való tekintettel munkatársaink és az Önök …

WSD 2020/és az Alvás éve program Magyarországon

MAGYAR ALVÁS SZÖVETSÉG ÜZENETE Ezúton is megköszönjük mindazok munkáját, akiknek fontos az alvás “ügye” …

Koronavírus

Kórokozó: A 2019 végén Vuhanban kialakult tüdőgyulladás-járvány hátterében álló egy újonnan kialakult, a …

Prosztata probémák

A férfiak húgy-ivarrendszeri problémái között vezető helyet foglalnak el a prosztata betegségei. A leggyakrabban …

Pajzsmirigy problémák okozta meddőség

A meddőség és a pajzsmirigyműködés között szoros kapcsolat áll fent. Sokszor magát a meddőséget pajzsmirigy problémák …