Sebészet

A sebészet invazív eljárásokat alkalmaz, minden esetben gyógyító vagy diagnosztikus céllal. Sebészkés alá senki sem szeretne kerülni, de van az a helyzet, amikor muszáj. Az azonban, hogy valakinek sebészeti beavatkozásra van szüksége, korántsem jelenti automatikusan, hogy nagyon súlyos a problémája. Néha kisebb kellemetlenségeket is szikével orvosolunk, mint például egy rossz helyen lévő anyajegyet. A skála meglehetősen széles, az apróbb beavatkozásoktól egészen az életmentő műtétekig.

 

Mikor kell sebészhez fordulni?

Bármely testtájat érintheti olyan betegség, ami miatt szükség van egy invazív beavatkozásra. Éppen ezért, a sebészetnek több ága is van, amik az egyes szervekkel, szervrendszerekkel foglalkoznak. Szakrendeléseinken több éves szakmai gyakorlattal rendelkező sebészek fogadják pácienseinket. Általánosságban elmondható, hogy az ambuláns jellegű sebészeti beavatkozások 30 perc alatt elvégezhetők. (például 1 darab anyajegy kimetszése háton).

Hogyan zajlik a vizsgálat?

A sebészeti vizsgálatokról elmondható, hogy minden esetben fizikai vizsgálattal kezdődnek, a páciens problémának feltérképezésével folytatódnak. Ilyenkor sebész szakorvosunk a hozott, egyéb anamnézis tudatában kezdi meg a vizsgálatot és dönti el a beavatkozás milyenségét, szükségességét

Leggyakoribb ambuláns beavatkozások

  • Kisebb sérüléseket követő bőr- és lágyrész sérülések ellátása.
  • Bealvadt – trombotizált – igen fájdalmas külső aranyeres csomókon a véralvadék – trombus – eltávolítása.
  • Bőr és függelékeinek, a bőr alatti lágyrészek fejlődési rendellenességeinek, és jóindulatú daganatainak eltávolítása és szövettani vizsgálatra küldése.
  • Bőr és függelékeik gyulladásos, tályogképződéssel járó betegségeinek sebészi megoldása, feltárása, kezelése.
  • Faggyúmirigy gyulladás, gennyes tályog.
  • Bőrközeli nyirokcsomók eltávolítása és szövettani vizsgálatra küldése.
  • Anyajegyek eltávolítása

Helyi érzéstelenítésben végezhető ambuláns bőr elváltozások

  • anyajegy
  • benött köröm
  • szemölcs
  • tyúkszem
  • közönséges szemölcs (verruca vulgaris)
  • talpi szemölcs (verruca plantaris)
  • uszoda szemölcs (mollusca contagiosa)
  • nemi szerveken megjelenő szemölcsök (verruca genitalis)
  • lipóma (zsírcsomó)
  • fibróma
  • keményfibróma (kevés sejtet tartalmaz)
  • lágyfibróma, vagy más néven „vadhúst”, keloida (sérülés, vagy sérülések következtében megjelenő hegek burjánzása)
  • angiofibrómát (a kötőszöveti sejtek között kitágult vérerek találhatóak)
  • cisztás fibrómát (a kötőszöveti sejtek között nyirokerek találhatók)
  • atheróma (kásadaganat)
  • basalióma

Mikor szükséges az anyajegy eltávolitása

  • növekszik, kiemelkedővé válik,
  • felszíne karfiolszerűvé válik,
  • színe változik, sötétedik,
  • megsérül, vérzik,
  • aszimmetrikussá válik, elmosódik a határa,
  • begyullad, fájdalmassá válik,
  • esztétikai, elhelyezkedési problémát okoz,
  • viszket, visszatérő irritációnak, dörzsölésnek van kitéve.


Az anyajegyek eltávolításának egyetlen biztonságos módszere van, a szikével történő kimetszés!

A kimetszés steril műtőben történik helyi érzéstelenítéssel. A műtét fájdalommentes, csak a tűszúrást érzi a páciens pár pillanatig. Az anyajegy egészben, ép környezettel együtt kerül kimetszésre. Az összevarrt heg steril sebtapaszt, kötést kap, amit nem érhet víz, szennyeződés. A kimetszés után heg marad vissza, ami idővel elhalványul, bizonyos hegek észrevehetetlenné is válhatnak. A hegek láthatóságának mértéke viszont megjósolhatatlan.

Dr Bor László Ph.D szakorvos rendelésén lehetőség van emésztőszervi funkcionális  vizsgálatra ( 24 órás nyelőcső pH monitorozás, manometria, medencefenéki zavarok diagnosztikája és rehabilitációja). A vizsgálatok elött sebészeti véleményezésre van szükséges.


Online bejelentkezés felnőtteknek



Láss úgy mint egy sas!

A Látás Hónapja októberben megemlékezésre kerülő kampány, amelynek célja a szem egészségének és a látás fontosságának …

Nehezített orrlégzés, nem múló orrdugulás? Biztos megoldás!

Elhúzódó orrdugulás, gyakori orrfolyás és orrvérzés, nehezített orrlégzés, orrpolip, arcüreggyulladás, deviált …

Bőrünk amelyben élünk!

A bőrgyulladás egy gyakori bőrbetegség, amely számos különböző típusban jelentkezhet. A leggyakoribb típusok közé …

Fogyás és akupunktúra

Az akupunktúra több ezer éves keleti gyógyászati módszer, amely a test energiavonalainak, a meridiánoknak stimulálásával …

Moxa vagy köpölyözés?

A moxaterápia és a köpölyözés a hagyományos kínai orvoslás (TCM) két ősi terápiája. Mindkettő a test energiaáramlását, …

Hasi és kismedence ultrahangvizsgálat

A hasi és kismedence ultrahang vizsgálat nagyon sokféle információt nyújthat az érintett szervekről. Az orvos megfigyelheti …