A prosztatarák szűréséről
Egyre hangosabb viták zajlanak a nemzetközi irodalomban a prosztatarák szűrés témakörében, melyek komoly mértékben elgondolkoztatnak. Egyéni tapasztalataim, az elfogadható érvek és a hazai/külföldi viszonyok és szakmai ajánlások ismerete függvényében értékelem az érveket és igyekszem hasznosítani amit lehet és kell. A szűrést nem ellenzők – a betegek vizsgálatra jelentkezését javaslók – véleménye összecseng az életkor vonatkozásában: a familiáris szempontból veszélyeztetettek 45., mások esetében 50. évtől célszerű elkezdeni, és kb. 75 éves korig végezni. Az Amerikai Rák Társaság és az Amerikai Urológus Társaság, nem javasolják a szűrést azok esetében, akiknek várhatóan 10 évnél rövidebb életidejük lehet hátra. Az USA Betegség Megelőző Szervezete a szűrést 75 éves korban abbahagyni javasolja, mivel – mint megjegyzik – a szűréseknek több az ártalma, mint a haszna! A kor függvényében is megfogalmazott logikus érvek elfogadhatóak azzal a megjegyzéssel, hogy vannak és lehetnek kivételek, mint arról több közlemény is említést tesz.
Különösen Amerikában szempont a műhiba perektől való félelem. A védekezés fő indokával végzett és ingatag indikációkon alapuló képalkotó eljárások (CT, MRI) magas száma a hazai viszonyok között nem jellemző, sőt a rendszerünkben meglevő fékek miatt nem is lenne lehetséges. A prosztatarák szűrésének ellenzői komoly érvekkel bírnak a feleslegesen végzett nagyszámú vizsgálatok számát emlegetve, mely indoka szerintem ott kettős: egy részről a „defenzív gyógyítás” (a beteg nehogy beperelje), másrészről valós üzleti érdek ad motiváltságot a vélhetően is felesleges vizsgálatok végzéséhez. Számomra értelmezhetetlen a fent idézett közlemény megállapítása, melyben azt állítják, nem tapasztalták, hogy a szűrés csökkentette volna a halandóságot, jóllehet, azt is megállapítják, hogy nagyobb számban kerültek képbe pozitív esetek az 50-74 éves korosztály 10 éves követése kapcsán. Véleményem közelebb áll azon szerzőkhöz, akik kétségbe vonják a nevezett washingtoni közlemény állításait, konkrétan egy kritizáló cikkben 7 európai országban 182.000 férfin végzett felmérés kapcsán végzett szűrés eredményeivel, melyben leírják, hogy a szűréssel 20%-al csökkentették a prosztatarákos halálozást. Saját tapasztalatom, hogy az elmúlt kb. 10 év folyamán a szűrések kapcsán korai – szervre lokalizált – stádiumában ismertté vált és protokoll szerint kezelt betegeim közül egyet sem vesztettem el urológiai okból.
Többen a hamis pozitív eredmények kapcsán generálódó túlkezelésekre (PSA alapján túlzott mennyiségben végzett biopsziák) hívják fel a figyelmet, ami miatt nem is javasolnak rutinszerű szűrést. Ennél a gondolatnál elidőztem és saját eredményeim hívtam segítségül. Prosztata rák gyanúja miatt indikált tűbiopsziák a gyakorlatomban kb. 70%-ban igazolták a feltételezésemet. (Hangsúlyoznom kell, hogy találatnak minősítem azon beteg eseteit is akiknél nem az első biposzia hisztológiája volt pozitív. A pozitív leletig végzett biopsziák számának átlaga gyakorlatom szerint 2 körüli, 2-3 közötti, egyetlen alkalommal volt, amikor ötödszörre sikerült igazolni a daganatot.) Ennek alapján esetemben nem tudok azonosulni az álpozitív eredmények generálta túlkezelések veszélyével. A témakörben aggódó gyakorlati szakemberek a feleslegesen végzett biopsziák elkerülése végett elsősorban a beavatkozás indikációs protokolljának pontosításán, valamint a célzási metodikák korszerűsítésén, biztonságának fokozásán munkálkodnak.
A szűrést ellenzők érveik alátámasztására egy cikkben a norrkoping svéd városban kb. 1500, születési dátum alapján válogatott és 3 évente kontrollált férfin végzett szűrések és kontrollcsoport összehasonlítás eredményét hozzák fel például. Megjegyzik, hogy az 1987–1996-ig pusztán rectalis digitalis vizsgálat (RDV) volt az egyetlen eljárás! Emiatt mára ezt a vizsgálatot figyelembe sem lenne szabad venni. Az általuk 1993-tól jelzett időpontot sem merném etalonként kezelni, mivel – dacára a PSA (prosztata specifikus antigén) lehetőség megjelenésének – sem a műtéttechnikák, sem a gyógyszerek, sem a komplex onkológiai
lehetőségek nem nevezhetőek a maival analógnak, tehát minden összehasonlítás torz következtetéshez vezet. Több cikkben visszatérő indok, hogy „a szűrésből származó haszon nem indokolja a tömeges szűrést”. Természetesen kérdés, hogy ki mit ért tömeges szűrés alatt, és hogy az ottani egészségügyi közgazdászok és finanszírozók hogyan és mit áraznak be?
Több szűrést ellenző tanulmány azonban azt is elismeri, hogy az idő előrehaladtával kétségtelenül igaz a tény, hogy a szűrt csoportokban egyre kisebb és lokalizáltabb daganatok válnak ismertté. Véleményem szerint e tény mellett kár elmenni, mert ez képezheti a sikeresebb kezelések alapját a jövőben.
Dr. Varga Imre, urológus szakorvos (Budapest, 2015. október 10.)
