Március volt a vastagbélrák elleni küzdelem hónapja

Az Eurostat statisztikai adati szerint 2014-ben tüdőrákban haltak meg a legtöbben, az áldozatok 12 százaléka végbélrák, hét százaléka mellrák, míg hat-hat százaléka hasnyálmirigyrák és prosztatarák miatt vesztette életét. A vizsgált országok közül Magyarországon volt a legnagyobb a tüdőrákosok (26 százalék) és a végbélrákosok (16 százalék) aránya.

Sajnos hazánkban évente 10 ezren szembesülnek a vastagbélrákkal is, 5 ezren pedig meghalnak a betegség miatt. A halállal végződő esetek döntő többségében túl későn kezdődnek meg a kezelések: ekkor a rosszindulatú áttétes folyamat már nem műthető, mert olyan nagy vagy olyan sok daganatos góc van a szervezetben. Az áttétes betegeknek az onkológiai kezelések egyre szélesebb tárháza adhat reményt, hogy a betegség minél hosszabb ideig kordában tartható, az állapotrosszabbodás akár évekkel késleltethető.

A célzott onkológiai infúziós terápiák a daganatok érellátását akadályozzák vagy a tumorok növekedési faktorait gátolják. Az orvosi eszköztár az utóbbi években különféle tablettákkal is bővült, amelyek akkor adhatnak még életidőt, amikor minden más lehetőség már kimerült. Az új gyógyszereket egyedi méltányossági eljárás keretében, tehát szakorvosi javaslatra, a finanszírozó egyedi elbírálása alapján kaphatják meg a betegek. Az állami gyógyszerkasszának az egyébként igen költséges tablettás kezelések csak akkor járnak tényleges kiadással, ha hatásosnak bizonyulnak: az egészségbiztosítónál akkor jelentkezik költség, ha az első két hónap után eredményes a terápia, s a kezelés folytatódik.

Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke, Kalotay Gábor véleménye szerint sokkal kevesebben kerülnének az onkológiára, kevesebb embernek lenne szüksége bármilyen onkológiai gyógyszerre, ha többeknél távolítanák el még a vastagbélrák kialakulása előtt a bélpolipokat, s ezzel megelőznék a rák kialakulását.

(forrás: Gyógyulj Velünk Egyesület, MedicalOnline)


Comments for this post are closed.

Mi az a petefészek-gyulladás és miért fontos időben felismerni?

A petefészek gyulladás (gyakran a kismedencei gyulladás része) a petefészkeket, a petevezetéket és a méh körüli …

Hogyan mérjük helyesen a vérnyomást?

A vérnyomás mérésének helyes technikája kulcsfontosságú a pontos eredmények eléréséhez és a magas vérnyomás …

Amikor a fejfájás és a rossz hangulat együtt jelentkezik

Sokan tapasztalják, hogy a gyakori fejfájás és a tartósan romló hangulat egyszerre jelenik meg az életükben. Elsőre …

Méhpolip: jóindulatú elváltozás vagy rejtett kockázat?

A nőgyógyászati polipok általában jóindulatú kinövések, ritkán tartalmazhatnak rendellenes sejteket vagy rosszindulatúvá …

Petefészek-ciszta: tünetek, kivizsgálás és kezelési lehetőségek

A petefészek ciszta nagyon gyakori elváltozás, amely legtöbbször ártalmatlan. Ilyenkor egy folyadékkal telt tömlő …

Belement valami a szemembe! Hogyan szedjem ki?

A szemészeti idegen test kivétele egy gyakori, ambulánsan végezhető beavatkozás,amelyet akkor kell elvégezni, ha valamilyen …