Alvásgyógyászati szakrendelés orvosai

Az alvásgyógyítás valójában egy csapatmunka, amelynek tagjai az alvásgyógyász szakorvos mellett elsősorban Ön, aki úgy érzi a legtöbb reggel fáradtan ébred, napközben egyre nehezebben tud koncentrálni munkájára, többször úgy érzi, hogy jó volna lefeküdni pihenni, vagy éjszaka horkol, esetleg rángatózik a lába, gyakran felébred. Több mint 100 féle alvászavart különböztetnek meg a szakorvosok. Az alvásgyógyász szakorvos az Ön alváspanaszaitól függően választja ki az alvásgyógyítói csapat tagjai közül, mely szakterület orvosa gyógyítói kezelésére van Önnek szüksége: fül-orr-gégész, kardiológus, ortopéd-, vagy éppen fogszakorvos.

A Benyovszky Orvosi Központban működő Budapesti Alvásközpont orvosai:

Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus (alvásgyógyász) szakorvos

Dr. Vida Zsuzsanna azon orvosok egyike Magyarországon, aki szakorvosi diplomával rendelkezik szomnológia (alvásgyógyászat) szakterületből. Számos szakirodalom, szerzője és társszerzője, a neurológia szakterülete mellett az alvás gyógyítását kiemelten fontosnak tartja, hiszen ma már Magyarországon (is) a lakosság egyharmada szenved alvászavaroktól.

Akár elvalvási nehézségekkel küzdünk, akár az éjszakai ébredések okoznak panaszt, a végeredmény ugyanaz: napközbeni fáradtság, a teljesítőképesség csökkenése, koncentrációs problémák. A jó alvás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészségünket megőrizhessük. A kialvatlanság számos kedvezőtlen folyamatot indíthat el a szervezetben, melyek hatására megnő a szív-és érrendszeri és mentális betegségek (például a depresszió), a diabétesz és a magas vérnyomás kockázata is.


 

Dr. Szabó Gyöngyi neurológus, pszichiáter szakorvos

Dr. Szabó Gyöngyi évekig dolgozott Svédországban, ahol osztályvezető neurológus szakorvosként olyan pszichés, szorongásos emberekkel foglalkozott, akik alvásidejüket nem tudták teljes pihenéssel eltölteni.

Kiemelten fontosnak tartja a precíz anamnézis felvételt, a tünetek, panaszok összeállítását, megvitatását, hiszen munkája során számtalanszor tapasztalta, hogy egy-egy apró megjegyzés vezethet a gyógyulás útjára.

Comments for this post are closed.

Mi az a petefészek gyulladás és miért fontos időben felismerni?

A petefészek gyulladás (gyakran a kismedencei gyulladás része) a petefészkeket, a petevezetéket és a méh körüli …

Hogyan mérjük helyesen a vérnyomást?

A vérnyomás mérésének helyes technikája kulcsfontosságú a pontos eredmények eléréséhez és a magas vérnyomás …

Amikor a fejfájás és a rossz hangulat együtt jelentkezik

Sokan tapasztalják, hogy a gyakori fejfájás és a tartósan romló hangulat egyszerre jelenik meg az életükben. Elsőre …

Méhpolip: jóindulatú elváltozás vagy rejtett kockázat?

A nőgyógyászati polipok általában jóindulatú kinövések, ritkán tartalmazhatnak rendellenes sejteket vagy rosszindulatúvá …

Petefészek-ciszta: tünetek, kivizsgálás és kezelési lehetőségek

A petefészek ciszta nagyon gyakori elváltozás, amely legtöbbször ártalmatlan. Ilyenkor egy folyadékkal telt tömlő …

Belement valami a szemembe! Hogyan szedjem ki?

A szemészeti idegen test kivétele egy gyakori, ambulánsan végezhető beavatkozás,amelyet akkor kell elvégezni, ha valamilyen …