Nyári alváshiány következményei a gyerekeknél

A nyári időszak számos kisgyermek életében a korábban megszokott alvási ritmus megváltozásával jár. Azok a 6-12 éves korú gyerekek, akik kevesebb mint kilenc órát alszanak éjszakánként, jelentős fejlődésbeli és teljesítési különbségeket mutatnak azokhoz képest, akik a szükséges órákat megalusszák. A memóriáért, az intelligenciáért felelős agyi régiókban keletkező változásoknak hosszú távú negatív következményei lehetnek - hívja fel a figyelmet a Magyar Alvás Szövetség.Nagyobb mentális egészségügyi problémák, például depressziós, szorongásos és impulzív viselkedési tünetek jelentkeznek. Az amerikai gyermekgyógyászati akadémia minap közzétett tanulmánya alapján javasolják, hogy a 6-12 éves gyermekek rendszeresen aludjanak 9-12 órát, amelyhez a feltételeket a gyerekek mindennapi életét szervező felnőttek együttműködését kérik.  A megfelelő alvásidőnek, valamint a pihentető alvás körülményei alakításának a családok életmódjának kiemelkedő részévé kell válnia, amelynek alapja, a rendszeres alvási rutin betartása, a napközbeni fizikai aktivitás ösztönzése, a képernyő előtt töltött idő korlátozása és a képernyők kizárása a gyerekek életéből legalább egy órával lefekvés előtt - hangsúlyozta G Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke, a Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ igazgatója.

A szeptemberi becsengetés előtt két-három héttel volt ajánlatos elkezdeni az iskolakezdési időponthoz alkalmazkodó alvásidő és alvási körülmények kialakítását, de még most sem késő pótolni az alvás szokások visszaállítását.  

Comments for this post are closed.

Figyeljünk testünk jelzéseire nyáron is! – Nagylabor vérvételi csomag

A nyár a kikapcsolódás, utazás és feltöltődés időszaka – de ne felejtsük el: ilyenkor sem áll meg a szervezetünk …

Amikor beköszönt a forró napsütés

A napfény, a meleg és a nedvesség ideális környezetet teremthetnek nemcsak szép élményeknek, hanem bőrproblémáknak …

Tünetmentes STD férfiaknál

A nemi úton terjedő fertőzésekre (STD) sokan még mindig úgy gondolnak, mint látványos, fájdalmas tünetekkel járó …

Komplex kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A komplex kardiológiai kivizsgálás a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  …

Ne érje be kevesebbel – Éves Nőgyógyászati Szűrés

Az Éves Nőgyógyászati Szűrés rendkívül fontos a női egészségémegőrzés szempontjából. Ezen vizsgálat során …

Korai stádiumban sikerrel gyógyítható a prosztatarák

A prosztatarák is azon betegségek közé tartozik, amelyek a korai fázisban még tünetmentesek. A később jelentkező …