Alvás világnapja Magyarországon – Nemzetközi Alváskonferencia Budapesten

A World Sleep Society, a World Association of Sleep Medicine társult nemzetközi szervezetével 2021-ben is meghirdette az Alvás Világnapját. Több mint tíz éve, minden esztendőben a téli-a tavaszi forduló előtti héten tartják, Magyarországon – a világszövetség hazai partnerének felkérésére, a Magyar Alvás Szövetség szervezésében kerül sor. A pandémia világszerte jelentősen megváltoztatta az emberek életmódját, többek között az alvásunkat is: rosszabbul alszunk. Magyarország nemzetközi alvás konferenciával csatlakozik a 65 országot magában foglaló alvás világszervezet programjához.

A budapesti tanácskozás fókuszában a pandémia következményei, kiemelten foglalkoznak a gyermekek és a fiatalok alvás helyzetével, szó lesz a közeljövőben sorra kerülő óraátállításról és az alvásminőség kívánatos javításáról. A konferencián a rangos hazai szakemberek mellett amerikai, kanadai, svéd, belga és francia tapasztalatokat is megosztanak (magyar nyelven) az érdeklődőkkel.  A tízperces előadásokat követően első alkalommal nyújtják át a Sleepfriendly Product /Alvásbarát Termék minősítő elismerést.

 

 

 

Információk: Magyar Alvás Szövetség | e-mail: [email protected]


A WSD Hungary 2021 és a nemzetközi alvás konferencia szakmai támogató partnerei: PHARMA NORD, ZEPTER, GEMILPHARMA/NOTTEVIT, MATRACKUCKÓ, JYSK, ELEKTRO/OXIGÉN

 

 

Comments for this post are closed.

Fáradtság, hízás, szapora pulzus? A pajzsmirigy-labor megmondja, miért.

A pajzsmirigy-labor korán jelzi az eltérést, segít megelőzni a szövődményeket (pl. szívritmuszavar, csontritkulás, …

Jóindulatú szemkörnyéki elváltozások eltávolítása

A szemhéjon és a szemkörnyéken gyakran jelennek meg jóindulatú bőrelváltozások, nem csupán esztétikailag kellemetlenek, …

Jégárpa műtét – Mikor indokolt, hogyan zajlik és hogyan előzhető meg?

A jégárpa egy apró, gyulladásos csomó a szemhéjon, ami akkor jön létre, ha a Meibom-mirigyek kivezetőnyílása eltömődik. …

Angiológiai ellenőrzés az egészségesebb élethez

Az angiológiai ellenőrzés kiemelkedő fontosságú a szív- és érrendszeri egészség megőrzése szempontjából. Az …

Okos Bagoly – Szemészeti Szűrővizsgálat Iskolakezdéshez

Sok látásprobléma hosszú ideig rejtve maradhat, mert a gyermek nem mindig jelzi, hogy nem lát jól – egyszerűen ehhez …

Figyeljünk a testünkre, főleg nyáron!

A nyár a kikapcsolódás, utazás és feltöltődés időszaka – de ne felejtsük el: ilyenkor sem áll meg a szervezetünk …