Magas a felnőttkori szívinfarktus kockázata a túlsúlyos gyerekeknél

Több mint 1,6 millió svéd férfit követtek nyomon serdülőkortól 1968 és 2005 között. Az eredmények azt mutatják, hogy nagyobb valószínűséggel következik be szívroham azoknál a korai középkorú férfiaknál, akik tinédzserként túlsúlyosak voltak.

Érdekes módon a szívinfarktus kockázata már a serdülőkorban normálisnak tekintett testtömeg-index (BMI) tartományban (18,5-25) elkezd növekedni. A fokozott kockázat 20-as BMI felett kezdődik, és meredeken emelkedik majdnem tízszeres értékre a nagyon kövéreknél (35-ös és nagyobb BMI esetén).

A European Heart Journalben a napokban publikált tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a 20-as és a feletti BMI-jű férfiaknál 16%-kal növekszik a szívinfarktus kockázata minden egyes BMI értékkel. Az eredményeket korrigálták azokkal a tényezőkkel, amelyek szintén befolyásolhatják az infarktus kialakulását, például az életkor, más betegségek, vérnyomás, fitnesz.

„Noha a legtöbb tanulmány 18,5 és 25 között határozza meg a normális testsúlyt, ez valószínűleg nem megfelelő a fiatalok számára, akiknek zöme természetesen sovány” – mondta a tanulmányokat vezető Annika Rosengren, a göteborgi Sahlgrenska Akadémia orvosprofesszora.

„Ez lehet az oka annak, hogy miért tapasztaljuk a szívinfarktus kockázatának növekedését meglehetősen alacsony BMI-szintnél” – folytatta a professzor. „A kockázat nagyon meredek emelkedése a 20-as BMI felett azonban meglepő volt.”

„Azt a globális trendet tekintve, hogy egyre növekvő számú tinédzser túlsúlyos vagy kövér, eredményeink arra utalnak, hogy a szívinfarktus, amely viszonylag korai átlagos életkorban (47) következett be, jelentős fenyegetéssé válhat világszerte” – mondta Rosengren.

Ez is tovább erősíti azt az álláspontot, hogy mind a kormányzatnak, mind az egyéneknek sürgősen cselekedniük kell a világszerte terjedő elhízás visszaszorítása érdekében.

Forrás: origo

 



Comments for this post are closed.

Mi az a petefészek-gyulladás és miért fontos időben felismerni?

A petefészek gyulladás (gyakran a kismedencei gyulladás része) a petefészkeket, a petevezetéket és a méh körüli …

Hogyan mérjük helyesen a vérnyomást?

A vérnyomás mérésének helyes technikája kulcsfontosságú a pontos eredmények eléréséhez és a magas vérnyomás …

Amikor a fejfájás és a rossz hangulat együtt jelentkezik

Sokan tapasztalják, hogy a gyakori fejfájás és a tartósan romló hangulat egyszerre jelenik meg az életükben. Elsőre …

Méhpolip: jóindulatú elváltozás vagy rejtett kockázat?

A nőgyógyászati polipok általában jóindulatú kinövések, ritkán tartalmazhatnak rendellenes sejteket vagy rosszindulatúvá …

Petefészek-ciszta: tünetek, kivizsgálás és kezelési lehetőségek

A petefészek ciszta nagyon gyakori elváltozás, amely legtöbbször ártalmatlan. Ilyenkor egy folyadékkal telt tömlő …

Belement valami a szemembe! Hogyan szedjem ki?

A szemészeti idegen test kivétele egy gyakori, ambulánsan végezhető beavatkozás,amelyet akkor kell elvégezni, ha valamilyen …