Reménymegtartó kommunikáció – onkológia

A rákkal kapcsolatban – a klinikai gyakorlatban inkább a kevésbé megrázó – „rosszindulatú megbetegedés” jelző használatos. Az egyéni tragédiákon túl, valódi össztársadalmi probléma, hiszen a világon  évente mintegy 8-10 millió embertársunk életét követeli. Szinte alig van olyan család, amelyiknek valamelyik tagja nem szenved vagy szenvedett rosszindulatú betegségben. A velük való a kommunikáció is összetett. A diagnózis közlésétől a speciális kezelések elmagyarázásáig tartó kommunikációs folyamatnak sajátos vonatkozásai vannak.

A reménymegtartó kommunikációnak reálisnak, őszintének kell lennie, de olyan módon kell az őszinteségre törekedni, hogy rábeszéljük a beteget és hozzátartozóját (mindig be kell vonni a családtagot az elhárítási lelki folyamatok miatt) a kívánatos, a beteg számára legmegfelelőbb döntés meghozatalára. E cél elérése érdekében, s az onkológiai betegellátás több részből álló, szakaszos mivolta ezt lehetővé is teszi, szakaszosan szükséges a felvilágosítást is megtenni. Sajátos kérdést vet fel az örökletesség, a megelőzés, az adott sejt növekedését gátló szerek, az alkalmazott szerek mellékhatásainak, a kiegészítő, vagy komplementer / alternatív kezelések kérdése. Az utóbbi években megjelenő, génexpresszión alapuló biológiai terápiák reális síkra helyezése, a jelen daganatellenes kezelésének fontos kérdése, a kockázat / haszon értékelésének egyik kulcsfontosságú összetevője, mely nemcsak egészségügyi, hanem sajnos etikai elveket is magában rejt. A betegnek tudnia és mérlegelnie kell, hogy milyen terápiát kap, tisztában kell lennie a mit, mikor, meddig, milyen mellékhatások árán problematikával. És talán a legfontosabb kérdés, hogy mikor kezdjük el, és meddig tartson a kezelés. Az érintett erre csak akkor tud válaszolni, ha a kommunikáció tényleg speciális és őszinte.

De honnan kaphat a beteg információt?

A legkézenfekvőbb az lenne, ha azt orvosa adná át. De az orvos időhiányra hivatkozva (vagy esetleg a beteg pszichés reakciójától félve) csak 1-2 tőmondatot mond, nem is mindig megfelelő körülmények között. Emiatt az érintett nagyobb bajt sejthet, mint ami valójában fennáll! A módszer tehát nem működik. A betegtársakkal történő diszkusszió is torz. Marad a különböző ráktársaságok által leírt, computerben olvasható „útmutatás”, mely azonban soha nem vonatkozik az adott betegre, hanem egy statisztikai átlagot reprezentál. Nem utalhat a kezelendő általános állapotára, a kiserő betegségekre, a korábbi kezelésekre, stb. Ennek értelmében ez a módszer is elégtelen. Előnye, hogy bizonyos információkat azért adhat.  Fontos, bár nyilván nem a beteg maga dönti el, hogy az általános állapot figyelembevételével történjék a kezelés.

Sajátos kérdés a különféle sajtóorgánumok felelőssége. Bizonyos szenzációk felreppentése nyilván használ a közlés szerzőjének, de mivel a hírek döntő többsége nem megfelelő statisztikai alapokon nyugszik, az adat többet árt, mint használ.

Összegezve tehát a reménymegtartó, fokozatos, őszinte vezetésre feltétlen szükség van, hiszen éppen a speciális kommunikáció a megfelelő informálás a sikeres kezelés egyik összetevője.

Prof. Dr. Szántó János, onkológus

Forrás: orvosihirek.hu

Comments for this post are closed.

Mi az a petefészek-gyulladás és miért fontos időben felismerni?

A petefészek gyulladás (gyakran a kismedencei gyulladás része) a petefészkeket, a petevezetéket és a méh körüli …

Hogyan mérjük helyesen a vérnyomást?

A vérnyomás mérésének helyes technikája kulcsfontosságú a pontos eredmények eléréséhez és a magas vérnyomás …

Amikor a fejfájás és a rossz hangulat együtt jelentkezik

Sokan tapasztalják, hogy a gyakori fejfájás és a tartósan romló hangulat egyszerre jelenik meg az életükben. Elsőre …

Méhpolip: jóindulatú elváltozás vagy rejtett kockázat?

A nőgyógyászati polipok általában jóindulatú kinövések, ritkán tartalmazhatnak rendellenes sejteket vagy rosszindulatúvá …

Petefészek-ciszta: tünetek, kivizsgálás és kezelési lehetőségek

A petefészek ciszta nagyon gyakori elváltozás, amely legtöbbször ártalmatlan. Ilyenkor egy folyadékkal telt tömlő …

Belement valami a szemembe! Hogyan szedjem ki?

A szemészeti idegen test kivétele egy gyakori, ambulánsan végezhető beavatkozás,amelyet akkor kell elvégezni, ha valamilyen …