Itt a tavasz, itt a kullancsidény!

Tavasszal többet tartózkodunk a szabadban, így könnyen összeszedhetünk egy kullancsot, amelyek ilyenkor kelnek életre. Létezik, és kapható is a kullancs okozta agyvelőgyulladás ellen oltóanyag.

A nedves, meleg tavasz kedvez a kullancs elterjedésének, ekkor kezdenek aktivizálódni, elevenségük pedig eltart egészen az őszi fagyokig. A kullancscsípés két fertőző betegség forrása lehet: az egyik a vírus okozta agyvelőgyulladás, a másik a baktérium okozta Lyme-kór.

Védőoltás a kullancs csípésével szemben!

oltasA kullancs okozta agyvelőgyulladás ellen több éve áll rendelkezésre hatásos oltóanyag, ami háziorvosi vényre kapható. Az oltóanyagot, amely három évre biztosít védelmet, meghatározott időközönként három részletben kell beadni, még a kullancsidény előtt.

Csípés után

A megtörtént csípés utáni – 48 órán belüli – beadásra szolgál egy másik szérum, mely orvosi vényre kapható. Az általa biztosított védettség 4-6 hétig tart.

Tünet után

A Lyme-kór megelőzésére nem létezik védőoltás, de a csípés helyén – az azt követő 2-10 nap között jelentkező korai bőrtünet – a szúrás körül gyűrű alakban növekvő bőrpír jelzi a fertőződést. Az ilyenkor alkalmazott megfelelő antibiotikumos kezeléssel azonban teljes a gyógyulás. A bőrtünet észlelésekor azonnal bőrgyógyászhoz kell fordulni! Ennek elmulasztása esetén a legkülönbözőbb, olykor csak évek múltán jelentkező krónikus betegségek okozója lehet.

Kullancs a szabadban

kullancs1
Kullancs

Erdőjárás előtt szorosan záródó ruhát kell ölteni, a szabadon maradt testfelületet kenjük be kullancsriasztóval! Zöldtúra után vizsgáljuk át testünket, ruházatunkat! Ha kullancscsípést fedeztünk fel, azonnal távolítsuk el a rovart, csipesszel vagy ujjunkkal, csavarás nélkül, húzva!

Ha a fej beszakad, nem baj, mert az már nem fertőz, de a potrohot semmiképp ne nyomkodjuk! A csípés helyét jóddal, alkohollal fertőtlenítsük! Ha a csípés helyén vagy környékén bőrelváltozást észlelünk, illetve 10-14 napon belül közérzeti panaszok jelentkeznek (fejfájás, hurutos tünetek), feltétlenül orvoshoz kell fordulni, megemlítve az előzményt! Pasztörizálás nélküli tejet ne fogyasszunk nyersen, mivel az – ritkán – kullancs okozta agyvelőgyulladást terjeszthet!

Forrás: napidoktor.hu

A Lyme kór jellegzetes kezdeti tünete a kullancs csípése után és a csípés helyén több nappal kezdődő és széli részein lassan növekvő, a bőr felszínéből nem előemelkedő bőrpír. A betegség minden fázisában gyógyítható a megfelelő antibiotikummal.

Gyanú esetén minden esetben forduljunk bőrgyógyász szakorvoshoz!

A bőrgyógyászati szakrendelés gyermekek részére is igénybe vehető.

bejelentkezes

Comments for this post are closed.

Fáradtság, hízás, szapora pulzus? A pajzsmirigy-labor megmondja, miért.

A pajzsmirigy-labor korán jelzi az eltérést, segít megelőzni a szövődményeket (pl. szívritmuszavar, csontritkulás, …

Jóindulatú szemkörnyéki elváltozások eltávolítása

A szemhéjon és a szemkörnyéken gyakran jelennek meg jóindulatú bőrelváltozások, nem csupán esztétikailag kellemetlenek, …

Jégárpa műtét – Mikor indokolt, hogyan zajlik és hogyan előzhető meg?

A jégárpa egy apró, gyulladásos csomó a szemhéjon, ami akkor jön létre, ha a Meibom-mirigyek kivezetőnyílása eltömődik. …

Angiológiai ellenőrzés az egészségesebb élethez

Az angiológiai ellenőrzés kiemelkedő fontosságú a szív- és érrendszeri egészség megőrzése szempontjából. Az …

Okos Bagoly – Szemészeti Szűrővizsgálat Iskolakezdéshez

Sok látásprobléma hosszú ideig rejtve maradhat, mert a gyermek nem mindig jelzi, hogy nem lát jól – egyszerűen ehhez …

Figyeljünk a testünkre, főleg nyáron!

A nyár a kikapcsolódás, utazás és feltöltődés időszaka – de ne felejtsük el: ilyenkor sem áll meg a szervezetünk …