Töltse fel energiával szívét is!

Kiemelkedően jó eredménnyel zárult az a nemzetközi  Q-symbio vizsgálat, amelynek során a szívelégtelenséggel diagnosztizált betegek körében a szokásos terápiát koenzim-Q10 adásával egészítették ki.

Az így kezelt páciensek körében mind a bármilyen okból, mind a szív- és érrendszeri okból bekövetkező halálozás drasztikusan, 40 százalékos mértékben csökkent a kontroll csoport tagjaihoz képest. A nemzetközi vizsgálatban két centrum bevonásával hazánk is részt vett.

energia_sziv
A Q10 vitaminszerű anyag serkenti a sejtek energiatermelését.

A szívelégtelenség gyakorisága folyamatosan növekszik a fejlett ipari társadalmakban. Mint prof. dr. Édes István, a Magyar Kardiológusok Társasága elnökségének tagja is kiemelte a témával foglalkozó legutóbbi tudományos ülésen, ez a kórkép már hazánkban is a vezető halálokok között szerepel. Magyarországon mintegy 200 ezer, világszerte 25 milliónál is több szívelégtelenséggel küzdő beteggel számolhatunk. Különösen fontossá teszi az újabb kezelési lehetőségek kutatását, hogy rendkívül magas halálozás jellemzi a kórképet. A felismerést követő első évben 20 százalékos a mortalitás, és az arány az ötödik évben már az 50 százalékot is elérheti. dr. Borbola József, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet professzora szerint a cardiomyopathiák egyik csoportja, a krónikus szisztolés szívelégtelenség az idősödő felnőtt lakosság 2-3 százalékát érinti. A korábban említett magas halálozási arányon túl a tünetek jelentősen rontják a betegek életminőségét. Számos új, még kísérleti fázisban lévő gyógyszer ígér hatékony eredményt a gyógyításban, de ezek mellett is szükség van olyan könnyen hozzáférhető, kiegészítő terápiaként adható gyógyszerekre, amelyek hatékonyabbá tehetik a kezelést. Erre jó példa a koenzim-Q10, hiszen eddig is ismert volt, hogy ez a vitaminszerű anyag serkenti a sejtek energiatermelését.

Q10
A koenzim-Q10 szedése egyértelműen csökkentette a betegek panaszait.

Az egyik hazai vizsgálatvezető, Nagy Viktor főorvos szerint a koenzim-Q10 szedése egyértelműen csökkentette a betegek panaszait, ami azért is fontos, mert a páciensek terápiás együttműködését is jelentősen segíti, ha érzik, a jól megválasztott kezelés hatására kevésbé fulladnak, nagyobb a terhelhetőségük. A témával foglalkozó közelmúltban megtartott budapesti szimpozionon az is elhangzott, hogy a szívelégtelenség terápiájában nagy dózisban, vényre felírható formában kapták a páciensek a Q10-et. A Q10 mennyiségét a szervezetben egyelőre csak néhány magán laborban mérik, azonban a vizsgálatok bizonyították, hogy ennek az anyagnak a szintje a szervezetben az életkorral csökken, az adagolást a szint mérése nélkül is el lehet kezdeni. Ugyanezen okból felmerült, hogy érdemes megfontolni használatát megelőzési céllal is. Sőt, bizonyos vizsgálatok azt mutatták, hogy a sportolók számára is hasznos.

(Forrás: Pharma Nord)

Kardiológiai szakorvosi vizsgálat a Benyovszky Orvosi Központban!

A szakrendelésre előzetes bejelentkezés szükséges!

bejelentkezes

Comments for this post are closed.

Fáradtság, hízás, szapora pulzus? A pajzsmirigy-labor megmondja, miért.

A pajzsmirigy-labor korán jelzi az eltérést, segít megelőzni a szövődményeket (pl. szívritmuszavar, csontritkulás, …

Jóindulatú szemkörnyéki elváltozások eltávolítása

A szemhéjon és a szemkörnyéken gyakran jelennek meg jóindulatú bőrelváltozások, nem csupán esztétikailag kellemetlenek, …

Jégárpa műtét – Mikor indokolt, hogyan zajlik és hogyan előzhető meg?

A jégárpa egy apró, gyulladásos csomó a szemhéjon, ami akkor jön létre, ha a Meibom-mirigyek kivezetőnyílása eltömődik. …

Angiológiai ellenőrzés az egészségesebb élethez

Az angiológiai ellenőrzés kiemelkedő fontosságú a szív- és érrendszeri egészség megőrzése szempontjából. Az …

Okos Bagoly – Szemészeti Szűrővizsgálat Iskolakezdéshez

Sok látásprobléma hosszú ideig rejtve maradhat, mert a gyermek nem mindig jelzi, hogy nem lát jól – egyszerűen ehhez …

Figyeljünk a testünkre, főleg nyáron!

A nyár a kikapcsolódás, utazás és feltöltődés időszaka – de ne felejtsük el: ilyenkor sem áll meg a szervezetünk …