Búcsúzunk a Tanár Úrtól – elhunyt Dr. Váradi András

Mélyen megrendülve adjuk hírül, hogy Dr. Váradi András (1943-2016) egyetemi adjunktus, belgyógyász, klinikai farmakológus április 30-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. A nagy magyar orvosi generáció tagja volt, élete utolsó munkanapjáig a gyógyítás, a betegek ellátása mindennapjai elválaszthatatlan részének számított. A kardiológiai szakma ismert szakembere a Budapesti Orvostudományi Egyetemen diplomázott, majd a BM Korvin Ottó Kórház III. Belgyógyászati osztályán segédorvosként dolgozott. Szakmai tevékenységének jelentős idejét Semmelweis Egyetem ÁOK I. Belklinikáján töltötte tudományos munkatársként, majd egyetemi tanársegédként és egyetemi adjunktusként. 1977-ben kinevezték osztályvezetőnek, a kardiológiai járóbeteg rendelés és az intenzív részleg vezetőjének, ez utóbbi posztját 20 évig töltötte be. 10 évig a járóbeteg-rendelésen dolgozott és a klinika két szubintenzív kórtermét vezette. Utolsó munkahelyén, a Benyovszky Orvosi Központ megbecsült főorvosaként, az intézményvezető szakembereként köztiszteletben állt, szakmai alázata, az orvosi hivatás magas fokú végzése emberi lényéből fakadóan példamutató volt valamennyiünk számára.

Pedagógiai tevékenysége, bölcsessége és mély humánuma kitörölhetetlen értéket hagyott bennünk, akik közvetlenül kapcsolatba kerülhettünk vele. Munkássága, tevékenysége megőrződik a jövőnek; emberi tartására, elkötelezettsége a gyógyításért, betegek és tanítványok ezreiben mindig élni fog.

Gyászoljuk mindazok, akik tisztelték, szerették!


Comments for this post are closed.

Fáradtság, hízás, szapora pulzus? A pajzsmirigy-labor megmondja, miért.

A pajzsmirigy-labor korán jelzi az eltérést, segít megelőzni a szövődményeket (pl. szívritmuszavar, csontritkulás, …

Jóindulatú szemkörnyéki elváltozások eltávolítása

A szemhéjon és a szemkörnyéken gyakran jelennek meg jóindulatú bőrelváltozások, nem csupán esztétikailag kellemetlenek, …

Jégárpa műtét – Mikor indokolt, hogyan zajlik és hogyan előzhető meg?

A jégárpa egy apró, gyulladásos csomó a szemhéjon, ami akkor jön létre, ha a Meibom-mirigyek kivezetőnyílása eltömődik. …

Angiológiai ellenőrzés az egészségesebb élethez

Az angiológiai ellenőrzés kiemelkedő fontosságú a szív- és érrendszeri egészség megőrzése szempontjából. Az …

Okos Bagoly – Szemészeti Szűrővizsgálat Iskolakezdéshez

Sok látásprobléma hosszú ideig rejtve maradhat, mert a gyermek nem mindig jelzi, hogy nem lát jól – egyszerűen ehhez …

Figyeljünk a testünkre, főleg nyáron!

A nyár a kikapcsolódás, utazás és feltöltődés időszaka – de ne felejtsük el: ilyenkor sem áll meg a szervezetünk …