Kínai-magyar orvosi együttműködés

Integrált gyógyítás Budapesten

Kínai orvosi küldöttség látogatott júliusban a Magyar-kínai Integrált Orvosi Gyógyítói Központ (Benyovszky Orvosi Központ) budapesti intézményébe. A Guangxi Orvostudományi és Gyógyszertudományi Intézet és a Guangxi Egyetem Kórházának magas rangú küldöttsége, Peng Yuegang alelnök-vezérigazgató és Ming Zhong professzor vezetésével tapasztalatokat cseréltek a hagyományos kínai orvoslás és a nyugati orvoslás integrálásának magyarországi tapasztalatairól. Elégedetten állapították meg, hogy a két éve indult program, a két ország kormányai közötti megállapodás szellemében, jól szolgálja a különböző gyógyítói kultúrák megismerését, és a mindennapi gyakorlatban mutatnak példát az együttműködésre. A VIII. kerületi intézményben a kínai gyógyítók magyar orvosokkal közösen végzik a munkát, amelyet a tervek szerint újabb szakemberek bevonásával, közös tudományos képzési, kutatási és gyakorlati területekkel kívánnak bővíteni. 

Guangxi Autonóm Terület (1958 óta hivatalosan Kuanghszi Csuang Nemzetiségi Autonóm Terület) Kína déli tartománya, annak Vietnammal közös határa mellett. Az itt élő csuangák 14 milliós lélekszámukkal Kína második legnagyobb nemzetiségének számítanak. Teljes lakossága 2004-ben 48 millió fő volt, A fővárosa Nanning, területe 236 700 km², amelynek 85%-a hegyvidék. A tartomány elhelyezkedése miatt mindig a kínai civilizáció határterületének számított.

Comments for this post are closed.

Sok férfit érint – fitymaszűkület és a rövid fitymafék

A fitymaszűkület és a rövid fitymafék sok férfi életét megnehezíti, mégis kevesen mernek róla beszélni. Gyakran …

Mi az a petefészek-gyulladás és miért fontos időben felismerni?

A petefészek gyulladás (gyakran a kismedencei gyulladás része) a petefészkeket, a petevezetéket és a méh körüli …

Nemzetközi szintre lépett a Magyar Alvás Szövetség

Fontos mérföldkőhöz érkezett a hazai alváskutatás és ismeretterjesztés.  A Magyar Alvás Szövetség rangos nemzetközi …

Hogyan mérjük helyesen a vérnyomást?

A vérnyomás mérésének helyes technikája kulcsfontosságú a pontos eredmények eléréséhez és a magas vérnyomás …

Amikor a fejfájás és a rossz hangulat együtt jelentkezik

Sokan tapasztalják, hogy a gyakori fejfájás és a tartósan romló hangulat egyszerre jelenik meg az életükben. Elsőre …

Méhpolip: jóindulatú elváltozás vagy rejtett kockázat?

A nőgyógyászati polipok általában jóindulatú kinövések, ritkán tartalmazhatnak rendellenes sejteket vagy rosszindulatúvá …