Mik azok a krónikus sebek?

A krónikus sebeket a köznyelvben leggyakrabban fekélynek nevezik, az orvosi szaknyelv az ulcus megnevezést használja. Ezek a sebek jellemzően nem külső hatásra (pld. vágás, égés) alakulnak is, hanem annak következtében, hogy a seb területén valamilyen okból romlik a vérkeringés, a bőrszövetek tápanyag ellátottsága csökken és a bőr „elhal”.  A már kialakult fekély gyógyulását a megromlott keringés tovább hátráltatja.

A nehezen gyógyuló sebek, fekélyek problémája a népesség jelentős hányadát érinti, hozzávetőleg minden ötvenedik embert. A szaknyelven krónikus sebnek nevezett tünetek az átlagéletkor emelkedésével és az életmódbeli változásokkal párhuzamosan egyre gyakrabban jelennek meg, de a modern kezelési lehetőségeknek köszönhetőn a gyógyulási kilátások is jobbak.  A sebkezelés sikeressége függ a seb higiéniai állapotától, a sebágy előkészítésétől, a sebkötöző anyag kiválasztásától, az egészségügyi szakemberek tapasztalatától és a beteg állapotától.

A krónikus sebek leggyakrabban valamilyen betegség miatt alakulnak ki, mint például lábszárfekély, cukorbetegség, daganatok, fertőzések. Fontos, hogy minél hamarabb diagnosztizáljuk a sebet, illetve annak okát, mert az esély a teljes és gyors gyógyulásra annál magasabb.

A krónikus sebek kezelésének egyik legjobb módja a prevenció, illetve a rendszeres szakorvosi gondozás. Ilyen szakorvosok lehetnek – az alapbetegségtől függően – diabetológus, angiológus, érsebész, sebész, bőrgyógyász.

A Benyovszky Orvosi Központban a szakorvosi háttér rendelkezésre áll, egy helyen kezelhetőek és előzhetőek meg a problémák.



Comments for this post are closed.

Fáradtság, hízás, szapora pulzus? A pajzsmirigy-labor megmondja, miért.

A pajzsmirigy-labor korán jelzi az eltérést, segít megelőzni a szövődményeket (pl. szívritmuszavar, csontritkulás, …

Jóindulatú szemkörnyéki elváltozások eltávolítása

A szemhéjon és a szemkörnyéken gyakran jelennek meg jóindulatú bőrelváltozások, nem csupán esztétikailag kellemetlenek, …

Jégárpa műtét – Mikor indokolt, hogyan zajlik és hogyan előzhető meg?

A jégárpa egy apró, gyulladásos csomó a szemhéjon, ami akkor jön létre, ha a Meibom-mirigyek kivezetőnyílása eltömődik. …

Angiológiai ellenőrzés az egészségesebb élethez

Az angiológiai ellenőrzés kiemelkedő fontosságú a szív- és érrendszeri egészség megőrzése szempontjából. Az …

Okos Bagoly – Szemészeti Szűrővizsgálat Iskolakezdéshez

Sok látásprobléma hosszú ideig rejtve maradhat, mert a gyermek nem mindig jelzi, hogy nem lát jól – egyszerűen ehhez …

Figyeljünk a testünkre, főleg nyáron!

A nyár a kikapcsolódás, utazás és feltöltődés időszaka – de ne felejtsük el: ilyenkor sem áll meg a szervezetünk …