A leggyakoribb daganattípus – prosztatadaganat

A leggyakoribb daganattípus – prosztatadaganat

A prosztata daganat veszélye, hogy a kezdeti szakaszában szinte teljesen tünetmentesen jelentkezhet, csak a szűrés, vagy véletlen egyéb irányú kivizsgálás során derül fény a problémára.

A prosztatarák kialakulásának ok-okozati összefüggése nem ismert. A kutatások szerint ez a betegség általában hosszú évek alatt alakul ki, észrevétlenül, tünet és panaszmentes betegekben. Keletkezésének okát nem tudjuk, de rizikó tényezőnek számít a kor előrehaladása, tehát idős korban gyakori, 90 év felett szinte minden betegnél kórbonctanilag kimutatható.

A prosztatarák tünetei: gyakran csak a későbbi stádiumban jelentkeznek, ezért ilyenkor a gyógyulási esélyek már jóval kedvezőtlenebbek.

Az alábbi tünetek lehetnek kórjelzők:

  • Gyakori vizelés, vizeletrekedés
  • Vérvizelés
  • Húgycsővérzés
  • Véres ondó ürítése

A prosztatarák sok esetben lappangó (látens) formában van jelen. Gyakran a beteg életében nem is ismerik fel, hiszen tüneteket nem okoz, így csak a halál utáni vizsgálatok alapján derülhet rá fény.

Mit lehet tenni a prosztata védelme érdekében?

Vegyen részt rendszeresen szűrővizsgálatokon!

Ha a családjában már előfordult prosztatarák, feltétlenül konzultáljon orvosával a megelőzési lehetőségekről, a teendőkről és a szükséges vizsgálatokról! Akinek az édesapjánál vagy testvérénél alakult ki a prosztatarák, annak kétszer nagyobb a kockázata a betegségre.

Évente vegyen részt urológiai vizsgálaton 50 éves kortól. A nagyobb kockázatnak kitett férfiak esetében a vizsgálat évenkénti elvégzése 45 éves kortól tanácsos. A vizsgálat általában rektális digitális vizsgálatból (a prosztata kitapintása a végbélen keresztül), ultrahangos vizsgálatból és laborvizsgálatból (PSA és fPSA) áll.

Nálunk a Benyovszky Orvosi Központban biztos kezekben érezheti magát, több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező urológusaink akár hétvégén is tudják fogadni.

Online bejelentkezés



Comments for this post are closed.

Láss úgy mint egy sas!

A Látás Hónapja októberben megemlékezésre kerülő kampány, amelynek célja a szem egészségének és a látás fontosságának …

Nehezített orrlégzés, nem múló orrdugulás? Biztos megoldás!

Elhúzódó orrdugulás, gyakori orrfolyás és orrvérzés, nehezített orrlégzés, orrpolip, arcüreggyulladás, deviált …

Bőrünk amelyben élünk!

A bőrgyulladás egy gyakori bőrbetegség, amely számos különböző típusban jelentkezhet. A leggyakoribb típusok közé …

Fogyás és akupunktúra

Az akupunktúra több ezer éves keleti gyógyászati módszer, amely a test energiavonalainak, a meridiánoknak stimulálásával …

Moxa vagy köpölyözés?

A moxaterápia és a köpölyözés a hagyományos kínai orvoslás (TCM) két ősi terápiája. Mindkettő a test energiaáramlását, …

Hasi és kismedence ultrahangvizsgálat

A hasi és kismedence ultrahang vizsgálat nagyon sokféle információt nyújthat az érintett szervekről. Az orvos megfigyelheti …