A Magyar Alvás Szövetség éves jelentése

Korábban soha nem tapasztalt mértékben rosszabbodik az emberek alvásának a minősége – hangsúlyozta a Magyar Alvás Szövetség éves jelentésében. Világjelenségről van szó, hívja fel a figyelmet a nemzetközi alvás szervezet, a World Sleep Society cselekvési programját közvetítve, mintegy nyolcvan ország közreműködését bejelentve.

A Magyar Alvás Szövetség több mint tíz éve csatlakozott a világszervezet munkájához, minden esztendőben a Magyar Tudományos Akadémián a szakterület kiválóságai adnak elő az éves jelmondat jegyében: a jó alvás elengedhetetlen az egészséghez.  Ma már a kívánatos életmód része ez, miképpen a megfelelő étkezés, a testmozgás is elválaszthatatlan az emberek pszichés, vagy lelki állapotától.

A magyar szervezet az elmúlt években sikeres szakmai programot valósít meg a tudományos ismeretterjesztés területén, az alvás egészségügyi intézmények és alvásipari vállalatok tevékenységének az összefogásával - hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. Nemzetközi standardok alapján kidolgozott alvásminőség mérési módszerekkel, saját kutatásokkal értékelik az alvásért kiemelkedő munkát végző intézményeket. A Sleepfriendly Program keretében elismeréseket nyújtanak át az alvásbarát vállalatoknak és szállodáknak, kitüntetik a legjobb termékeket. A World Sleep Society alvás világszervezet követésre méltónak ajánlja a Magyar Alvás Szövetség évek óta folyó munkáját, amelyért elsők között kapták meg a Distinguished Activity Award elismerést.



Comments for this post are closed.

Mi az a petefészek-gyulladás és miért fontos időben felismerni?

A petefészek gyulladás (gyakran a kismedencei gyulladás része) a petefészkeket, a petevezetéket és a méh körüli …

Hogyan mérjük helyesen a vérnyomást?

A vérnyomás mérésének helyes technikája kulcsfontosságú a pontos eredmények eléréséhez és a magas vérnyomás …

Amikor a fejfájás és a rossz hangulat együtt jelentkezik

Sokan tapasztalják, hogy a gyakori fejfájás és a tartósan romló hangulat egyszerre jelenik meg az életükben. Elsőre …

Méhpolip: jóindulatú elváltozás vagy rejtett kockázat?

A nőgyógyászati polipok általában jóindulatú kinövések, ritkán tartalmazhatnak rendellenes sejteket vagy rosszindulatúvá …

Petefészek-ciszta: tünetek, kivizsgálás és kezelési lehetőségek

A petefészek ciszta nagyon gyakori elváltozás, amely legtöbbször ártalmatlan. Ilyenkor egy folyadékkal telt tömlő …

Belement valami a szemembe! Hogyan szedjem ki?

A szemészeti idegen test kivétele egy gyakori, ambulánsan végezhető beavatkozás,amelyet akkor kell elvégezni, ha valamilyen …