Akiknek fontos a jó alvás

A Magyar Alvás Szövetség újévi levele azokhoz, akiknek fontos a jó alvás, és ezért tudnak, szeretnének és képesek tenni is.

Soha nem volt időszerűbb alkalom az alvás népszerűsítésére, a jó alvás feltételeinek megteremtésére, mint napjainkban, a pandémia időszakában. Az emberek milliói szenvedtek alvatlanságban/álmatlanságban világszerte a pandémia előtt, a járvány pedig számos új kihívást jelen még azok számára is, akiknek korábban nem voltak alvási gondjaik. A Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató tavaly végzett reprezentatív felmérése szerint a magyar lakosság alvásminőségi mutatói nem jók, melyet a pandémia helyzet tovább súlyosbított. Mostanra pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a koronavírus befolyásolja az alvásunkat, az alvásunknak pedig jelentős szerepe lehet a COVID-19 megelőzésében és a gyógyulási esélyek javításában. Az utóbbi hónapok alváskutatási tapasztalatai alapján kijelenthetjük: a szokásos és ismert tevékenységek – maszkviselés, kézfertőtlenítés, távolságtartás – sorába bekerült az alvás is. Az egyetlen és legfontosabb tanács amit adhatunk: aludjunk úgy, mintha az életünk múlna rajta! A következetes, jó minőségű alvás védi és javítja az egészségünket, aimi a koronavírus-járvány idején még nagyobb hangsúlyt kap, mivel jelentős szerepe lehet a fertőzés megelőzésében és a gyógyulás segítésében.

A Magyar Alvás Szövetség megköszöni mindazoknak, akik ezekben a válságos időkben sem adták fel – vagy nem kényszerültek feladni -, még ha esetenként kötelező kényszerpihenőt is kellett tartani, de orvosoltak, segítettek, szerveztek és hozzájárultak ahhoz, hogy jobban aludjunk. Örömmel számolhatunk be arról, hogy nagyon sokan derekasan helytálltak mind a mai napig, nagyszerűen dolgoznak, gyakran erőn felül és magas szakmai színvonalon. Elismerés érte. Megerősítjük valamennyiüket, hogy a Magyar Alvás Szövetségre továbbra is számíthatnak, miközben tovább épül, gyarapodik a szövetség, akárhogyan alakul a jövő. Mi nem csak reménykedünk, hanem közben készülünk és építünk az új világra, amelyben túl leszünk a világpandémia nyomasztó hatásain, és a hazai koordinátákon belül készen állunk újabb szövetségesekkel együtt tenni a jobb alvásért.

Ebben a helyzetben fordulunk mindazokhoz, akiknek közük, lehetőségük és felelősségük van abban, hogy jobban aludjanak az emberek Magyarországon. Gyógyítók,egészségügyi szakemberek, intézmények, szervezetek, alvásipari vállalatok, munkáltatók, pedagógusok, szülők, a jó alvásért tenni akaró és tudó emberek – nagyon sokan vagyunk. 2021-ben a Magyar Alvás Szövetség – az alvás szakmai világszervezet, a World Sleep Society partnereként – új formákban és eszközökkel vesz részt a nemzetközi munkában, amelynek keretében Magyarországon is sor kerül a World Sleep Day március 19-ei központi eseményekre. Konferencia, szakma találkozók, online workshopok és országos kampány annak érdekében, hogy minél több emberhez tudjuk eljuttatni a jó alváshoz szükséges ismereteket. Számíthatnak munkatársainkra, a magyarországi alvás egészségügy és az alváskultúra alakításának nemzetközileg is elismert szakembereire, akikkel együtt úgy gondoljuk: ez a feladat közös, mindazok összefogását igényli, akiknek az fontos.

2021. január 1.

Comments for this post are closed.

Fáradtság, hízás, szapora pulzus? A pajzsmirigy-labor megmondja, miért.

A pajzsmirigy-labor korán jelzi az eltérést, segít megelőzni a szövődményeket (pl. szívritmuszavar, csontritkulás, …

Jóindulatú szemkörnyéki elváltozások eltávolítása

A szemhéjon és a szemkörnyéken gyakran jelennek meg jóindulatú bőrelváltozások, nem csupán esztétikailag kellemetlenek, …

Jégárpa műtét – Mikor indokolt, hogyan zajlik és hogyan előzhető meg?

A jégárpa egy apró, gyulladásos csomó a szemhéjon, ami akkor jön létre, ha a Meibom-mirigyek kivezetőnyílása eltömődik. …

Angiológiai ellenőrzés az egészségesebb élethez

Az angiológiai ellenőrzés kiemelkedő fontosságú a szív- és érrendszeri egészség megőrzése szempontjából. Az …

Okos Bagoly – Szemészeti Szűrővizsgálat Iskolakezdéshez

Sok látásprobléma hosszú ideig rejtve maradhat, mert a gyermek nem mindig jelzi, hogy nem lát jól – egyszerűen ehhez …

Figyeljünk a testünkre, főleg nyáron!

A nyár a kikapcsolódás, utazás és feltöltődés időszaka – de ne felejtsük el: ilyenkor sem áll meg a szervezetünk …