Alvás Világnapja – Nemzetközi Alvás Konferencia a Magyar Tudományos Akadémián – 2022

Alvás Világnapja – Nemzetközi Alvás Konferencia a Magyar Tudományos Akadémián – 2022

A csillagászati napéjegyenlőséghez kapcsolódó nemzetközi esemény célja, hogy felhívja a nemzetek, országok, szervezetek, intézmények és valamennyi ember figyelmét a minőségi alvás fontosságára, annak társadalmi, egészségügyi és szociális vonatkozásaira. A World Sleep Society (World Association of Sleep Medicine) több mint 70 országot magában foglaló nemzetközi program magyarországi megvalósítására a Magyar Alvás Szövetség szervezésében került sor, amelynek központ témája: Hogyan alszik a világ a pandémia után, a háború árnyékában?

Neurológusok, pszichiáterek, pszichológusok, alváskutatók és más szakértők előadásában szó esett a népegészségügyi prevencióról, a szükséges alvásmennyiségről és annak időzítéséről, az alvás zavarokról, a pandémia-alvás-depresszió összefüggéseiről, a legújabb melatonin ismeretekről, az alvás szerepéről a rendszeres mozgás és a sport területén.

  • A konferencián ismertették a 2022. évi Alvás Éves Jelentést (Annual Report), sor került a hazai  alváskultúra kiválóságainak elismerésére (Sleepfriendly Minősítések), és első alkalommal került sor a Magyarország alvás Nagykövete cím megbízólevél átadására.

A konferencia előadói voltak: Bartucz Éva igazgató, alvásképzés (JORMA), Dankovics Gergely programigazgató (Magyarország Átfogó Egészségügyi Szűrőprogramja), Kun Eszter kutatási igazgató (Szinapszis), dr. Lénárt Ágota sportpszichológus (Testnevelési Egyetem), G. Németh György elnök (MASZ), dr. Simor Péter alváskutató (ELTE Pszichológiai Intézet), Somogyi Edit (Pharma Nord),  dr. Vida Zsuzsanna szomnológus (Magyar Alvás Szövetség), dr. Szabó Gyöngyi pszichológus (BOK), dr. Szalay Katalin alvásoktató BOK), Vada Gergely igazgató (Fusion Vital), dr. Tárnok Zsanett (MIPSZI), dr. Zelena András (BGE)

  • Sleepfriendly Product/Alvásbarát Termék 2022 minősítő elismerés: Cardo
  • Sleepfriendly Company/Alvásbarát Vállalat 2022 minősítő elismerés: E-ON
  • Sleepfriendly Hotel/Alvásbarát Szálloda 2022 minősítő elismerés: Magyarország: Oxigén Hotel Noszvaj,  nemzetközi:  Tschuggen Grand Hotel (Svájc).
  • Magyarország első Alvás Nagykövete: Havasi Gergő hétszeres magyar bajnok kajakozó

Az elismeréseket átadták: dr. Kiss Róbert Richard nemzetközi igazgató (Sleepfriendly Program); G. Németh György elnök, dr Vida Zsuzsanna társelnök, Vada Gergely alelnök (Magyar Alvás Szövetség).

Kiemelt szakmai partnerek: CARDO, JYSK, ZEPTER, ELEKTRO/OXIGÉN, PHARMA NORD, MATRACKUCKÓ

A konferencia termeiben a Zepter International Therapy Air On készülékei szűrték a levegőt a biztonságos légtér érdekében.

 

Comments for this post are closed.

World Sleep Day/Alvás világnapja 2025 Budapest

Az Alvás világnapja alkalmából ezekben a napokban a nemzetközi alvás szervezet, a World Sleep Society felhívására …

Angiológiai ellenőrzés az egészségesebb élethez

Az angiológiai szűrés kiemelkedő fontosságú a szív- és érrendszeri egészség megőrzése szempontjából. Az angiológia …

Makuladegeneráció – Az időskori látásvesztés fő oka

Az időskori makuladegeneráció (AMD) az éleslátást érintő betegség, amely a retina központi részének, a makulának …

OCT vizsgálat

Az általános szemészeti vizsgálat kiegészítéseként a pontos diagnózis vagy bizonyos betegségek kizárása érdekében …

Condylomák, intim szemölcsök, egyéb vírusos szemölcsök eltávolítása

A nemi szervi szemölcsök (condyloma acuminatum) a leggyakoribb HPV (humán papillomavírus) fertőzés...

Védekezzen a magas vérnyomás ellen!

A magasvérnyomás a legelterjedtebb szív- és érrendszeri betegségek közé tartozik, és az évek során súlyos érrendszeri …