Anyajegy vizsgálat terhes nőknél

Anyajegy vizsgálat terhes nőknél

A gyermekvállalás roppant nagy felelősség. Fontos a bőr változásainak felügyelése is, főleg mivel a terhesség az anyajegyek gyakoribb változásával, esetleg a melanoma fokozottabb kialakulásával járhat.

anyajegy_terhes_2
Érdemes kihasználni ezt az időszakot és megnézetni néhány olyan dolgot is, ami nem közvetlen kapcsolódik a gyermekhez.

Egy korszak, életmód lezárulása és egy merőben új időszámítás kezdete, amit eddigi három éves tapasztalatom alapján egyenlő arányban dominálnak örömteli és bizony áldozatos élmények.

A várandósság azt jelenti, hogy az életem, vagyis közös életünk elkövetkező 20-30 évét egy, vagy több új személy fogja dominálni. Ez anyagilag, egészségileg és az élet minden egyéb területén is nem kis felelősséget rak a vállunkra.

A várandóság mindenképpen egy olyan időszak, amikor legalább a nő orvoshoz ‘kényszerül’. Van, aki ekkor megy orvoshoz hosszú évek óta először. Érdemes kihasználni ezt az időszakot és megnézetni néhány olyan dolgot is, ami nem közvetlen kapcsolódik a gyermekhez. Ennek az általános egészségügyi felmérésnek a része az anyajegyek vizsgálata.

A terhesség a hormonháztartás módosulását vonja maga után. Ekkor a ciklusos működést egy állandó, a terhesség megőrzősét és a szükséges élettani változásokat támogató hormonszint kialakulása váltja fel. Ennek természetesen mindenre hatása van: az anyagcserén kívül, lélektani hatásai vannak, és a bőr is érintett.

Ekkor sokkal kitettebb a bőr az UV sugaraknak, melyek a melasma néven ismert szimmetrikus, barna foltokat jelentik az arcon. Ekkor alakulhatnak ki a striák is, melyek megelőzésére a méreg/arany árban kapható csodakrémek tökéletesen hatástalanok.

Az immunrendszer gyengülése annak tulajdonítható, hogy a gyermek félig az apja és ezt az új jövevényt tolerálni kell. Vajon ennek a természetes immun csökkenésnek van hatása a daganatok elleni védekezésben?

haskorfogat
A haskörfogat (és egyéb körfogatok) növekedésével a bőrön lévő anyajegyek is változnak, nőnek.

A haskörfogat (és egyéb körfogatok) növekedésével a bőrön lévő anyajegyek is változnak, nőnek. Ez egy mechanikai változás, aminek nem sok köze van magukhoz az anyajegyekhez, így különösebben nem is érinti azokat. Elképzelhető, hogy egy-egy anyajegy olyan helyzetbe kerül, ahol jobban irritálódik. Ekkor eltávolítása csak akkor javasolt, ha napi szinten okoz panaszokat, vagy az anyajegy gyulladását.

Az egyik legizgalmasabb kérdés: a melanomával foglalkozó orvosoknak van egy olyan megfigyelése (érzése), hogy bizony a terhes nőkön az anyajegyek gyakrabban változnak, tehát a várandósság maga lehet az oka az anyajegyek változásnak és akár a melanoma kialakulásának is.

Dr. Horváth Béla szerint orvosoknak sem volt igazuk ebben. Több, egymástól független, kontrollált klinikai vizsgálat sem tudta igazolni azt a megfigyelést, hogy a terhességnek bármi köze lenne az anyajegyek változásához, vagy a melanoma kialakulásához.

anyajegy_terhes1
Az terhességkor elvégzendő vizsgálatoknak része kell, hogy legyen az anyajegyek vizsgálata.

Az terhességkor elvégzendő vizsgálatoknak része kell, hogy legyen az anyajegyek vizsgálata, mert ugyan a terhesség nem növeli az esélyét a melanoma kialakulásának, de nem is véd ellene, amire jó néhány szomorú eset emlékeztet.

Az anyajegyszűrés módszerei teljesen biztonságosak, így ezek bármelyik trimeszterben elvégezhetők.

Amennyiben ekkor derülne ki, hogy bizony valamit el kell távolítani, akkor akár a műtét is elvégezhető. A melanomát – ha erre van gyanú – azonnal, minden más várhat az első trimeszter végéig. Egy anyajegy eltávolítása olyan kis mennyiségű érzéstelenítőt igényel és olyan kis terhet ró az anya szervezetére, hogy nem lehet gond.

Amikor végül minden vizsgálat rendben van, akkor már nem is maradt más dolgunk, csak ráhangolódni életünk egyik legszeretetteljesebb élményére.

Forrás: napidoktor.hu


Comments for this post are closed.

Moxa vagy köpölyözés?

A moxaterápia és a köpölyözés a hagyományos kínai orvoslás (TCM) két ősi terápiája. Mindkettő a test energiaáramlását, …

Hasi és kismedence ultrahangvizsgálat

A hasi és kismedence ultrahang vizsgálat nagyon sokféle információt nyújthat az érintett szervekről. Az orvos megfigyelheti …

Szívultrahang Teljes Kardiológiával

A kardiológiai szűrés rendkívül fontos mindkét nem esetén, mert segít azonosítani az esetleges szívproblémákat, …

Prosztata – amikor számít a méret

A prosztata méretének megváltozásából eredő panaszokkal a kór előrehaladtával egyre több férfi küzd. Sajnos …

Mesterséges intelligencia a jó alvásért

Az életmódhoz kapcsolódó mesterséges intelligencia alkalmazások egyre szélesebb körben...

Duzzanat, fájdalom, ülési nehézség? Van megoldás!

Azoknak, akik aranyérrel vagy más végbél- és végbél körüli problémákkal küzdenek, vagy egészségmegőrzés és …