Befolyásolja az egészséget a gyerekkori lelki terror

Befolyásolja az egészséget a gyerekkori lelki terror

A testben ennek következtében felnőttkorban is krónikus gyulladás jelei figyelhetők meg – adták hírül amerikai és brit kutatók az amerikai tudományos akadémia lapjában megjelent tanulmányukban.

A mobbing nemcsak a lelki, de a fizikai egészséget is érinti: alvási zavarokat, fej- és hasfájást, vagy a betegségekre való fokozott érzékenységet okozhat.

A kutatók szerint eddig keveset foglalkoztak azzal, hogyan hat a társadalmi elutasítottság érzése az egészségre – lehetségesnek tartották, hogy egy alacsony fokú, krónikus gyulladás révén. Ez többek között a C-reaktív fehérje, az úgynevezett CRP mérésével állapítható meg. Ezt a fehérjét gyulladás esetén termelik a májsejtek.

lelki terror2
A CRP érték a zaklatott gyermekeknél jelentősebben megnövekszik, mint a többieknél. A növekedés mértéke annál nagyobb, minél gyakrabban esik az egyén lelki terror áldozatául.

William Copeland, a durhami Duke Egyetem munkatársa és kollégái 1420, 9-21 év közötti fiatalt vontak be kutatásukba, életüket éveken át figyelemmel követték. Kilenc alkalommal készítettek velük interjúkat a kutatóközpontban. Ezek során olyan kérdéseket is feltettek nekik, hogy piszkálták-e őket, megalázták-e őket, vagy épp fordítva, tették-e ugyanezt társaikkal. A válaszolóktól vért is vettek, amelynek meghatározták CRP-szintjét.

Az már ismert tény, hogy a CRP-érték a gyerekkorból a felnőttkorba való átmenet alatt megnövekszik. A kutatók viszont ezúttal azt is megállapították, hogy a zaklatott gyermekeknél jelentősebben megnövekszik az érték, mint a többieknél. A növekedés mértéke annál nagyobb, minél gyakrabban esik az egyén lelki terror áldozatául. 

A többieket gyötrő gyerekeknél ellenben lényegesen kisebb volt a CRP-érték növekedésének mértéke: még azokénál is kisebb volt, akik semmilyen formában nem kerültek kapcsolatba mobbinggal. Azoknál a fiataloknál, akik a lelki szenvedéseket átélték, de ők is gyötörtek másokat, ugyanolyan mértékű növekedés volt tapasztalható, mint akik semmilyen formában nem váltak lelki terror áldozatává.

Forrás: Napidoktor.hu

Comments for this post are closed.

Tavaszi melanoma szűrés – készítse fel bőrét a nyárra

A melanoma a bőrben található, fekete-barna festékanyagot termelő sejtek rosszindulatú daganata, a bőrrák pedig a …

Teljes kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A kardiológiai vizsgálat a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  vérnyomás …

Komplex hasi ultrahang vizsgálat gyermekek számára

A hasi ultrahang konkrétan csak az érintett régióra koncentrál, de ezzel a technológiával gyakorlatilag a gyermek …

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …