Édes álmok – keserű éjszakák

Az alvás és a táplálkozás összefüggéseinek felismerése az életmód kutatások új területe. A tudományos megközelítések a cirkadián ritmusnak (szervezet belső órájának) meghatározó szerepére utalnak, jelentős a szerepük abban, hogy a sejtek milyen mértékben képesek energiát feldolgozni. Az új kutatások rámutatnak: mik lehetnek a napi anyagcsere folyamatok ingadozásának az okai, a ritmus megzavarása milyen hatással lehet az egészségre, és összefüggésbe hozható az elhízással, a cukorbetegséggel, az alvatlansággal, a depresszióval, a koszorúér-betegséggel és a rákkal is. - A felfedezések erősítik az alváskutatókat és a táplálkozási szakembereket abban  -  hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke -hogy a megfelelő táplálkozás és a jó alvás segít helyreállítani a belső óránk sokszor tőlünkfüggetlen ingadozásait, és magyarázatot adhat arra is, hogy az alváshiány következtében miért jelentkezik az éhség érzete, ez hogyan kapcsolódik az  elhízás nem kívánatos következményeihez, és ennek milyen hatása van az öregedés folyamatára.

A szövetség orvosi intézménye, a Budapesti Alvásközpont tapasztalatai alapján az elhízás nemcsak a súlyos alvási betegségnek, az apnoénak lehet az egyik oka, hanem az elégtelen és rossz minőségű alvás következménye egészségtelen táplálkozáshoz vezet. Mindezek megismertetésére a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével közösen széles körű tudományos ismeretterjesztő tevékenységet indítanak Magyarországon.

Comments for this post are closed.

Mi az a petefészek-gyulladás és miért fontos időben felismerni?

A petefészek gyulladás (gyakran a kismedencei gyulladás része) a petefészkeket, a petevezetéket és a méh körüli …

Hogyan mérjük helyesen a vérnyomást?

A vérnyomás mérésének helyes technikája kulcsfontosságú a pontos eredmények eléréséhez és a magas vérnyomás …

Amikor a fejfájás és a rossz hangulat együtt jelentkezik

Sokan tapasztalják, hogy a gyakori fejfájás és a tartósan romló hangulat egyszerre jelenik meg az életükben. Elsőre …

Méhpolip: jóindulatú elváltozás vagy rejtett kockázat?

A nőgyógyászati polipok általában jóindulatú kinövések, ritkán tartalmazhatnak rendellenes sejteket vagy rosszindulatúvá …

Petefészek-ciszta: tünetek, kivizsgálás és kezelési lehetőségek

A petefészek ciszta nagyon gyakori elváltozás, amely legtöbbször ártalmatlan. Ilyenkor egy folyadékkal telt tömlő …

Belement valami a szemembe! Hogyan szedjem ki?

A szemészeti idegen test kivétele egy gyakori, ambulánsan végezhető beavatkozás,amelyet akkor kell elvégezni, ha valamilyen …