Globális alvásválság

A Magyar Alvás Szövetség elnökét, G. Németh Györgyöt arról kérdeztük, miért alszunk olyan rosszul mostanában, milyen három fő tényező befolyásolja az éjszakai pihenést, és jó-e a délutáni szieszta. Kiderült, rengeteg mindent tehetünk a pihentető éjszakákért, de nem ugyanazokkal a problémákkal küzdenek a különböző generációk, tehát a megoldások is mások.

A 2018-ban alakult Magyar Alvás Szövetség nemcsak azokat segíti, akik alvási nehézségekkel küzdve hozzájuk fordulnak, hanem az alvást támogató technológiai fejlesztéseket, rendszereket, innovációkat is. A szervezet érdeme, hogy már a második kötete jelenik meg a Magyar Alváskönyvnek, amelyben értékes tanácsokat találhatunk a jó alváshoz, tudományos értekezéseket olvashatunk az éjszakai pihenésről. Miért olyan fontos ez? Mert az alvás alatt regenerálódnak idegsejtjeink, elraktározódnak a tanulási információk, és a sejtek megújulása is végbemegy, mindez az egészségünk alapja. A Magyar Alvásszövetség elnöke, G. Németh György szívügyének tekinti az alvás vizsgálatát, az emberek alvási szokásainak javítását, mert az alvásromlás már világjárvány, de szintén nagy szerelme Benyovszky Móric, a magyar világutazó emlékének ápolása. Nem véletlen tehát, hogy a Benyovszky Móric utcában beszélgettünk vele egy időutazás hangulatát árasztó kis történelmi szalonban, többek között arról, hogy

  • milyen a magyarok alvása;
  • mi nehezíti meg a jó alvást;
  • jó-e a szieszta;
  • van-e különbség a generációk alvásproblémái között;
  • mik a jó alvás feltételei.

Hogy alszunk mi, magyarok?

Nagyon rosszul. A kontinens átlagához képest meg különösen. Európában a felnőttek 29,6 százalékának vannak alvási gondjai, itthon ez a szám 40! És a fő baj az, hogy nem vesszük elég komolyan. „Majd elmúlik, rendbe jön, nem érdekes...” Ilyeneket mondanak azok, akik huzamosabb ideje sem alszanak rendesen éjszakánként.

Teljes cikk az Index-en!

Comments for this post are closed.

Mi az a petefészek-gyulladás és miért fontos időben felismerni?

A petefészek gyulladás (gyakran a kismedencei gyulladás része) a petefészkeket, a petevezetéket és a méh körüli …

Hogyan mérjük helyesen a vérnyomást?

A vérnyomás mérésének helyes technikája kulcsfontosságú a pontos eredmények eléréséhez és a magas vérnyomás …

Amikor a fejfájás és a rossz hangulat együtt jelentkezik

Sokan tapasztalják, hogy a gyakori fejfájás és a tartósan romló hangulat egyszerre jelenik meg az életükben. Elsőre …

Méhpolip: jóindulatú elváltozás vagy rejtett kockázat?

A nőgyógyászati polipok általában jóindulatú kinövések, ritkán tartalmazhatnak rendellenes sejteket vagy rosszindulatúvá …

Petefészek-ciszta: tünetek, kivizsgálás és kezelési lehetőségek

A petefészek ciszta nagyon gyakori elváltozás, amely legtöbbször ártalmatlan. Ilyenkor egy folyadékkal telt tömlő …

Belement valami a szemembe! Hogyan szedjem ki?

A szemészeti idegen test kivétele egy gyakori, ambulánsan végezhető beavatkozás,amelyet akkor kell elvégezni, ha valamilyen …