Ha görbül a gyerek háta…

Ha görbül a gyerek háta…

Gerincferules-02Sajnos egyre több gyereknek rossz a tartása és sokuk szenved gerincelváltozásoktól is, rossz a tartásuk, hiszen sokszor iskolás-, sőt néha már óvodáskorban is észlelhető a gerincelváltozás. Ezeknek a következő fajtáit különböztetjük meg:

Lapos hátról beszélünk, amikor az élettani görbületek elsimulnak. A gerinc elveszti normális, S alakú görbületéből eredő rugószerű funkcióját, mellyel tompítja a ráható hirtelen erőbehatásokat (például ugráskor, futáskor), és kivédi a gerinc károsodását.

Ennek ellenkezője a fokozottabb görbület kialakulása. Lehet a háti és az ágyéki szakaszon egyaránt, vagy csak a háton – ez a domború hát, vagy csak az ágyékon – ez a nyerges hát.

Ezektől a viszonylag “jóindulatú” – tornával, úszással általában javítható – tartási rendellenségektől el kell különíteni a serdülőkorban észlelhető kóros gerincgörbületet. Ez a gerinc háti szakaszán figyelhető meg, de az ágyéki gerincszakaszra is kiterjedhet. Az elváltozást serdülőkori görbehátnak vagy – első leírója után – Scheuermann-betegségnek nevezik. Régebben tanoncbetegségnek is hívták, mert főleg nehéz fizikai munkát végző fiatalokon észlelték az elváltozást. Azonban nemcsak fizikai megterhelés, hanem örökletes tényezők is befolyásolják kialakulását, így igen elterjedt gerincbetegség. Egyes szerzők szerint a lakosság 4-6%-át érinti, mások 25-30%-ról számolnak be.

A betegség három stádiuma

I. 10 éven aluliaknál rossz tartással kezdődik, nagyrészt fájdalommentesen.

II. 12-17 éves kor között zajlik le. Az érintettek általában fáradtságérzésről panaszkodnak. Ez a napi megterhelés folyamán délutánra fokozódik. Bizonytalan fájdalmak is jelentkeznek már ilyenkor, leggyakrabban a lapockák közötti területen, illetve a keresztcsont táján. A fokozott görbületű háti szakasznak bekövetkezhet az elmerevedése. A röntgenfelvételen jól látható, hogy az ezen a területen lévő csigolyák alakja megváltozik, előrefelé megnyúlnak, elülső részük elkeskenyedik.

III. Ez a stádium a 18. életév táján alakul ki. A növekedés befejeződése idején jut a beteg ebbe a stádiumba, amely végigkíséri egész élete folyamán. A harmadik stádiumban jelentkeznek a gerincpanaszok. A háti izomzat kifejezett fájdalma mellett előfordul, hogy a csuklyásizom szélén vagy a lapockák között érez a beteg fájdalmat. A panaszok nagyobb testi megerőltetés után fokozódnak, de gyakran ülő foglalkozásnál is előfordul. Nyaki, válltáji, akár isiászos (azaz alsó végtagba sugárzó) fájdalommal is jelentkezhet.

Kezelés

A betegség kezdetén az első stádiumban, amikor csak a gyermek rossz tartása a fő panasz, elégséges lehet a deformitás fokozódásának megakadályozása, illetve csökkentése gyógytorna és sport (úszás, kosárlabda) segítségével.

Ez a betegség második szakaszában önmagában már nem elég. Ilyenkor szükség van a fájdalom megszüntetésére, a merev izomzat fellazítására. Gyógytorna mellett az integrált manuálterápia is fontos lehet. Kezelni kell a csigolyákat – javítani a mozgásukat -, és az izmok lazítása is rendkívül jó hatású. Scheuermann-betegségnél (körülbelül 20%-ban) a gerinc oldalirányú görbületét is észlelhetjük a háti szakaszon. Ilyenkor fontos megvizsgálni a fejízületeket, ugyanis ezen ízületek mozgásbeszűkülése kihat az egyensúlyszerv működésére is. Nagyon fontos, hogy minden gerincdeformitásban szenvedő gyermeknél elvégezzék a vizsgálatot, mely után a blokkolt, tehát csökkent mozgású ízületek bemozgatásával elejét vehető a súlyosabb elváltozások kialakulásának, illetve csökkenthetőek a már meglévő deformitásokat.

Súlyosabb esetekben, akárcsak a gerincferdülés kezelésében is, szükség lehet fűző viselésére. A legmodernebb fűzők egyedi gipszmintavétel alapján készülnek. A fűző állítható, így a görbület nagysága fokozatosan csökkenthető és követi a növekedést is. Éppen ezért igen rövid idő alatt látványos javulás érhető el. A fűző viselése diszkrét, akár egy pólóval is eltakarható. Általános mozgásokat nem korlátoz, sőt bizonyos hobbisportok a fűző viselésével is végezhetők. A rászorultaknak ingyen felírható.

A fűző viselése mellett elengedhetetlen a napi gyógytorna végzése, melyet célszerű gyógytornász felügyeletével begyakorolni. Sajnos nem egy esetben tapasztaltam, hogy bár a gyermek otthon szorgalmasan tornázott, mégsem következett be javulás. Ugyanis, ha nem pontosan végzi a gyakorlatokat, illetve nem az állapotához igazított mozdulatokat gyakorolja, szerencsétlen esetben akár még fokozódhat is a görbület. (Forrás: patikamagazin, Dr. Wimmer Ágnes, ortopéd szakorvos)


Comments for this post are closed.

Lásson tisztán velünk!

A Látás Hónapja októberben megrendezésre kerülő kampány, amelynek célja a szem egészségének...

A szívinfarktus előjelei

Kockázati tényezők: magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség, a dohányzás, mozgásszegény életmód …

Mi az allergiás nátha?

Az allergiás nátha (rhinitis allergica) az orr- és melléküregek nyálkahártyájának allergiás reakciója különféle …

Munkahelyi alvásszűrés, kipihent dolgozó

A Magyar Alvás Szövetség az európai munkaegészségügy új területére, az alvás minőségét felmérő és segítő …

A Benyovszky Orvosi Központ és a Magyar Vöröskereszt együttműködése

A népegészségügyi igények alapján szűrővizsgálatok bővítésével, az egészséges életmód, az egészségtudatosság …

Alvás, munka, teljesítmény – Health System Hungary

A szeptembertől érvényes új foglalkozás-egészségügyi szabályok átgondolására késztetik a munkaadókat. Lehetőség …