Húgyúti fertőzések és megelőzésük

Nem csak a nyári vakációt teheti tönkre egy-egy pancsolás után kialakult húgyúti fertőzés, de hosszú távon komoly egészségügyi problémákat is okozhat.

A nagy melegben a természetes és mesterséges vizek egyaránt hemzsegnek a panaszt okozó baktériumoktól, így az arra érzékenyebbek, könnyen összeszedhetik az ilyenkor gyakori fertőzéseket, amelyek többek között kellemetlen alhasi fájdalmakkal járnak. A tünetek a fertőzést követően nem rögtön, csak hetekkel később jelentkeznek.

Napjaink egyik leggyakoribb urológiai megbetegedése a hugyhólyag-gyulladás Orvosi statisztikai adatok szerint a nők 80%-a szenved el élete során legalább egyszer úgynevezett felfázásos tüneteket. Ez a köznyelvi elnevezés téves, mivel az adott szimptómákat valójában a húgyhólyagba bejutott kórokozók okozzák. Ezek közül is általában az úgynevezett bélbaktériumok, elsősorban a coliform-baktériumok közé tartozó Escherichia coli, azaz az E.Coli névre keresztelt kórokozó.

A húgyúti fertőzések tünetei

A gyulladást legtöbbször gyakori és görcsös vizelési inger jelzi, amit csak pár csepp vizelet követ, ami erős égő, szúró fájdalom kíséretében távozik. Ha a fertőzés előrehaladott, akár vérvizelés is előfordulhat.

Abban az esetben még komolyabb a probléma, ha felszálló gyulladásról van szó, amikor a baj már a vesét is érinti, és láz, valamint nagyfokú elesettség érzés kíséri. Néhány nap alatt ezek a tünetek kikezelhetőek különböző gyulladáscsökkentő készítményekkel, azonban, ha nem kezelik ki szakszerűen a fertőzést, akkor könnyen visszatérő betegséggel kell számolni.

Néhány tényező, ami különösen hajlamosít a húgyúti fertőzések kialakulására (infografika)

Férfiaknál:

  • a prosztata megnagyobbodás
  • hólyagnyaki merevség
  • húgycsőszűkület következtében kialakult vizeletpangás
  • hólyagkövesség

Nőknél:

  • Különböző nőgyógyászati eredetű kismedencei gyulladások
  • Esetleges hormonális tényezők (fogamzásgátlók, menopauza)
  • Terhesség

Mindkét nem esetében

  • növelheti a kockázatot a gyakori partnerváltás és az óvszer használatot nélkülöző alkalmi szexuális kapcsolat
  • krónikus betegségek (pl. cukorbetegség)
  • húgyúti kő
  • gyenge immunrendszer
  • túlsúly
  • gyermekkor
  • vizeletkatéter
  • transzplantáció (pl. veseátültetett betegeknél)

Könnyebben elkerülheti a fertőzéseket, ha odafigyel a bő folyadékbevitelre, és arra, hogy vizelésnél, minden vizelet kiürüljön. Annak érdekében, hogy a panaszok kiújulását elkerülhesse érdemes részt venni egy alapos és teljes körű urológiai kivizsgáláson, ahol konkrét szakorvosi segítséget kaphat a problémára. Ezekkel a vizsgálatokkal jól diagnosztizálhatóak a különböző urogenitális fejlődési rendellenességek, anatómiai eltérések, fennálló vese-vagy vesevezeték kövesség, esetleges daganatos elváltozások is.


Bejelentkezés


Comments for this post are closed.

Sok férfit érint – fitymaszűkület és a rövid fitymafék

A fitymaszűkület és a rövid fitymafék sok férfi életét megnehezíti, mégis kevesen mernek róla beszélni. Gyakran …

Mi az a petefészek-gyulladás és miért fontos időben felismerni?

A petefészek gyulladás (gyakran a kismedencei gyulladás része) a petefészkeket, a petevezetéket és a méh körüli …

Nemzetközi szintre lépett a Magyar Alvás Szövetség

Fontos mérföldkőhöz érkezett a hazai alváskutatás és ismeretterjesztés.  A Magyar Alvás Szövetség rangos nemzetközi …

Hogyan mérjük helyesen a vérnyomást?

A vérnyomás mérésének helyes technikája kulcsfontosságú a pontos eredmények eléréséhez és a magas vérnyomás …

Amikor a fejfájás és a rossz hangulat együtt jelentkezik

Sokan tapasztalják, hogy a gyakori fejfájás és a tartósan romló hangulat egyszerre jelenik meg az életükben. Elsőre …

Méhpolip: jóindulatú elváltozás vagy rejtett kockázat?

A nőgyógyászati polipok általában jóindulatú kinövések, ritkán tartalmazhatnak rendellenes sejteket vagy rosszindulatúvá …