Későbbi iskolakezdést javasol a Magyar Alvás Szövetség

Az alvási mutatók romlása, melyet a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató Kft. legutóbbi közös felmérése is megerősített, sajnos az általános- és középiskolás gyermekek körében is jellemző. Sokkal jobban oda kell figyelnünk az életmód, és különösen a pandémia okozta változások alvást befolyásoló következményeire a gyermekek és a fiatalok körében. Ezek a korosztályok ugyanis egyre kevesebbet alszanak, és az alvásuk minősége is rosszabbodott, amit mindenképpen figyelembe kell venni az életmódjuk, a napirendjük alakításánál, különben pszichés és testi fejlődésük vonatkozásában is visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el. Egy, a közelmúltban az amerikai Sleep Foundation által közzétett tanulmány szerint a későbbi iskolakezdés nem csak a diákok javát szolgálja, hanem lehetővé teszi a szülőknek, is, hogy többet pihenjenek. Sarah Shoen tanulmánya megállapította, hogy például a középiskolás diákok szülei akár 60 órányi plusz alvást is elérhetnek egy tanév során, ha az iskolakezdés időpontját 70 perccel eltolják.

Mind a közép-, mind a középiskolák tanórái legkorábban reggel 8:30-kor kezdődjenek el, javasolja az Amerikai Alvógyógyászati Akadémia, amihez elsők között csatlakozik a Magyar Alvás Szövetség is. A mindennapi hazai pedagógusi tapasztalatok is azt erősítik, hogy a nulladik, illetve a 8 órát követő első tanóra hatékonysága csekély.

Információ: Magyar Alvás Szövetség

Comments for this post are closed.

Emlő- és hónalj ultrahang – a korai felismerés kulcsa

Az emlő- és hónalj ultrahang ma már nem csupán diagnosztikai vizsgálat, hanem a női egészségmegőrzés alapvető …

Viszlát nehézláb-érzés – visszerek kezelése szkleroterápiával

Egyre többen küzdenek visszértágulatokkal és seprűvénákkal: a nehézláb-érzés, feszülés, éjszakai görcsök …

Nemi herpesz – Megelőzés és/vagy kezelés?

A nemi betegségek tekintetében az ember megtesz minden tőle telhetőt, hogy védekezzen ellenük. Azonban azt is érdemes …

Sok férfit érint – fitymaszűkület és a rövid fitymafék

A fitymaszűkület és a rövid fitymafék sok férfi életét megnehezíti, mégis kevesen mernek róla beszélni. Gyakran …

Fáradtság, hízás, szapora pulzus? A pajzsmirigy-labor megmondja, miért.

A pajzsmirigy-labor korán jelzi az eltérést, segít megelőzni a szövődményeket (pl. szívritmuszavar, csontritkulás, …

Jóindulatú szemkörnyéki elváltozások eltávolítása

A szemhéjon és a szemkörnyéken gyakran jelennek meg jóindulatú bőrelváltozások, nem csupán esztétikailag kellemetlenek, …