Légrádi Ildikó mentálhigiénés szakember válaszol

Légrádi Ildikó mentálhigiénés szakember válaszol

Kérdések és válaszok – Légrádi Ildikó mentálhigiénés szakember, képi kifejezéspszichológiai szaktanácsadó válaszol.

Tisztelt Légrádi Ildikó!

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy mit tehetek, ha a lányom olyan párt választott, aki nem hozzávaló és tudunk-e valamit tenni a házasságunkért? Egy házban élünk mindannyian, a párja alig dolgozik, a lányom tanultabb és szorgalmasabb is. Több betegséggel kezelnek minket, terápiát is fogunk igénybe venni, mert úgy érezzük, hogy ennyi teherrel már nem tudunk megbirkózni, miközben unokát is szeretnénk. Régen olyan sokat voltunk együtt, de már intimitás szinte nincs is. Mit tehetünk magunkért és mit a lányunkért?

Kedves Levélíró!

Az Önök egészségügyi állapotában érthető, hogy fontos szerepe van a megfelelő családi légkörnek, ahogyan nagyon jó, hogy igénybe vesznek szakorvosi kezelést és terápiát. Mindamellett érdemes elfogadnia, hogy olyan teljesítményt nem várhatunk el egész életünkben, mint fiatal korunkban, de persze mindkettejük érdekében érdemes kihozni magukból a lehető legjobbat. Azonban fontos, hogy ne vegyék magukra mindenki problémáját, tudjanak kikapcsolódni, legyen az egy jó könyv, egy közös program, akár csak egy séta. Tehát az együtt töltött idő a jó dolgokról is szóljon, hiszen ha mindig csak terhet cipelnek, abban nem csoda, ha mindenketten elfáradnak.

Egy szülő mindig szülő marad, és néha nehéz elfogadni a gyermekünk választottját, hát még, ha látjuk, hogy nehézségekkel küzködik. Egyikünknek sem könnyű megválasztani a párunkat, és főleg nehéz utána meghozni egy döntést egy esetleges válással kapcsolatban, hiszen sokan közös gyermekük, illetve a változáshoz fűződő reményeik miatt tartanak ki egy kapcsolat mellett. Tény, hogy kezdetben, amíg a szerelem még lángol a fiatalok között, addig ők nem is gondolnak egymással kapcsolatban azokra a tulajdonságokra, melyek később terhet róhatnak közös életükre. Pedig érdemes alapokat képeznie a választáskor a közel azonos háttérnek, az azonos értékrendnek. Sokszor az elvárások kritériumai elé kerülnek olyan érzések, melyek hatására a hozzánk nem illőt is elfogadhatjuk a nagy Ő-nek, illetve lehetnek olyan nehézségek, melyek később jönnek.

De lehetünk okosak évtizedes tapasztalatok nélkül? Kellő önismerettel jobb döntést hozhatunk, igen. Az énkép, azaz önkép saját magunkról, így belső vélekedésünkből és a mások által visszajelzett tényezőkből áll, vagyis abból az együttesből, ahogyan magunkat látjuk, és ahogyan mások látnak minket. Ha ugyanis mindezekből magunkat reálisan értékeljük, akkor ezt a színvonalat érdemes a másik féltől is elvárnunk. Persze fontos tudnunk, hogy tökéletes és hibátlan ember nincsen, de az Igazinál végül többnyire azok állapodnak meg, akik a számukra legjobbat választják, és nagy eséllyel amellett is tartanak ki.

Véleményem szerint, most csak annyit tehet, hogy segíti lányát önismerete fejlesztésében, igényei felismerésében, hogy végül Ő maga dönthesse el, hogy ki számára az Igazi, hogyan lehetnek a választottjával a legboldogabbak, úgy hogy Önök se legyenek kizárva az életükből, mégis mindannyian kellő autonómiával tudják élni a családi életüket.
Tudom, hogy nehéz ily módon, csak finoman segíteni, de a nagyon határozott közbenjárás el is távolíthatja Önöket egymástól, a harag, a veszekedések pedig mindannyiuk életét megmérgezheti.

Ugyanez igaz arra is, hogy ha Önök viselik az ő terheiket, azzal magukra nem marad sem idejük, sem energiájuk. Így tényleg csak azt tudom tanácsolni, hogy abban segítsék a gyermeküket, hogy maga ismerje fel a boldogságához vezető utat, miközben hangsúlyozom, Önök a kedves párjával kölcsönösen igyekezzenek boldoggá tenni egymást a mindennapokban, minél több törődéssel, egymásra figyeléssel, közös élményekkel és sok-sok érintéssel.

Egészséget, harmóniát kívánva maradok tisztelettel:

Légrádi Ildikó
mentálhigiénés szakember
képi kifejezéspszichológiai szaktanácsadó

2021. május 30.

Comments for this post are closed.

Mit tegyünk azért, hogy jól aludjunk? Mindent elárult a szakértő!

Sokszor kevés figyelmet fordítunk arra, hogy kellőképpen kipihenjük magunkat, ami a mai, rohanó világban egyre általánosabb …

Lásson tisztán velünk!

A Látás Hónapja októberben megrendezésre kerülő kampány, amelynek célja a szem egészségének...

A szívinfarktus előjelei

Kockázati tényezők: magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség, a dohányzás, mozgásszegény életmód …

Mi az allergiás nátha?

Az allergiás nátha (rhinitis allergica) az orr- és melléküregek nyálkahártyájának allergiás reakciója különféle …

Munkahelyi alvásszűrés, kipihent dolgozó

A Magyar Alvás Szövetség az európai munkaegészségügy új területére, az alvás minőségét felmérő és segítő …

A Benyovszky Orvosi Központ és a Magyar Vöröskereszt együttműködése

A népegészségügyi igények alapján szűrővizsgálatok bővítésével, az egészséges életmód, az egészségtudatosság …