Már tudni, miért árt a stressz a szívnek!

Már tudni, miért árt a stressz a szívnek!

Az világos, hogy összefügg a stressz és a szív egészsége; az viszont még nem elég világos, hogy miért függ össze ez a két tényező. Most egy új kutatásban megállapították, hogy a magasabb stressz-szinttel élő embereknek több gyulladás van az artériáiban, ami nagyobb kockázatot jelent a szívbetegségekre.

Az új tanulmányt az Amerikai Kardiológiai Kollégium 65. Éves Tudományos Ülésszakán mutatták be, a kutatók 293 ember agyi artériáinak a képét vizsgálták meg. Azt találták, hogy stressz aktivitás az agy amygdalának nevezett területén – amely az érzelmekért felelős – összekapcsolódik azzal, hogy az illetőnek mennyi gyulladás alakul ki az artériáiban. „Ez figyelemre méltó, mert az artéria gyulladása fontos okozója az érelmeszesedésnek, ami a szívroham és a stroke fő okozója” – mondja Dr. Ahmed Tawakol, a tanulmány szerzője, aki a Massachusetts Központi Kórház kardiológiai MR, PET, CT programjának társigazgatója.

A kutatók azt állapították meg, hogy sok stresszt átélők 35%-ának alakult ki valamilyen kardiológiai eseménye a kutatási időszak öt éve alatt. A kevés stresszt elszenvedőknek mindössze 5%-a szenvedett el valamilyen szívbetegséget.

„Ez a tanulmány először mutatja be, hogy mindez előrejelzi a szívbetegség kialakulásának előrehaladását, függetlenül attól, hogy milyen kockázati tényezőket állapítottak meg korábban” – mondja Dr. Tawakol.

A tanulmány kis hatókörű volt, és további kutatások szükségesek ahhoz, hogy megerősítsék a kapcsolatot, de az eddigi bizonyítékok arra ösztönzik a kutatókat, hogy elismerjék az összefüggést a stressz és a gyulladás között, és ez lehet a jövőbeli kutatások egyik fontos szempontja.

Forrás: szivderito.hu



Comments for this post are closed.

Mit tegyünk azért, hogy jól aludjunk? Mindent elárult a szakértő!

Sokszor kevés figyelmet fordítunk arra, hogy kellőképpen kipihenjük magunkat, ami a mai, rohanó világban egyre általánosabb …

Lásson tisztán velünk!

A Látás Hónapja októberben megrendezésre kerülő kampány, amelynek célja a szem egészségének...

A szívinfarktus előjelei

Kockázati tényezők: magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség, a dohányzás, mozgásszegény életmód …

Mi az allergiás nátha?

Az allergiás nátha (rhinitis allergica) az orr- és melléküregek nyálkahártyájának allergiás reakciója különféle …

Munkahelyi alvásszűrés, kipihent dolgozó

A Magyar Alvás Szövetség az európai munkaegészségügy új területére, az alvás minőségét felmérő és segítő …

A Benyovszky Orvosi Központ és a Magyar Vöröskereszt együttműködése

A népegészségügyi igények alapján szűrővizsgálatok bővítésével, az egészséges életmód, az egészségtudatosság …