Mesterséges intelligencia a jó alvásért

Mesterséges intelligencia a jó alvásért

Megkezdődtek a hazai bevezetés előkészületei a Magyar Alvás Szövetség budapesti alvás laboratóriumában

Az életmódhoz kapcsolódó mesterséges intelligencia alkalmazások egyre szélesebb körben terjednek a világon. A rendszer hatalmas előnyöket kínál az alvás-egészségügy területén is a hagyományos módszerekhez képest, mivel minden korábbinál több és részletekre kiterjedő információkat tud feldolgozni. Ilyen rendszer bevezetésén dolgoznak - elsőként Magyarországon - a Magyar Alvás Szövetség alvás orvosi intézetében, a Benyovszky Orvosi Központban. Miközben egyre több nemzetközi kutatóintézet és alvás laboratórium – akárcsak a budapesti – alaposan tanulmányozzák a mesterséges intelligencia alkalmazásának tudományos feltételeit, szigorú kontrollokat és megfelelési szabályokat alakítanak ki.

A mesterséges intelligencia már most is segítséget nyújt az alvás-egészségügy területén – hangsúlyozza G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. -  A jövőben a mesterséges intelligencia vezérelheti továbbá a precíziós orvoslást, és ezzel a betegellátás új korszakát nyitja meg. A mesterséges intelligencia megoldások mielőbbi gyakorlati alkalmazását szorgalmazza a Magyar Alvás Szövetség -, amely logikus lépés az alvás egészségügy területén mindazok számára, akik olyan összefüggéseket keresnek, amelyek segíthetnek előre jelezni az alvással kapcsolatos információkat, sőt a kapcsolódó egészségügyi kockázatokat is, hogy a betegek gyógyulását elősegítsék - hangsúlyozza a Magyar Alvás Szövetség közleménye.



Comments for this post are closed.

Moxa vagy köpölyözés?

A moxaterápia és a köpölyözés a hagyományos kínai orvoslás (TCM) két ősi terápiája. Mindkettő a test energiaáramlását, …

Hasi és kismedence ultrahangvizsgálat

A hasi és kismedence ultrahang vizsgálat nagyon sokféle információt nyújthat az érintett szervekről. Az orvos megfigyelheti …

Szívultrahang Teljes Kardiológiával

A kardiológiai szűrés rendkívül fontos mindkét nem esetén, mert segít azonosítani az esetleges szívproblémákat, …

Prosztata – amikor számít a méret

A prosztata méretének megváltozásából eredő panaszokkal a kór előrehaladtával egyre több férfi küzd. Sajnos …

Mesterséges intelligencia a jó alvásért

Az életmódhoz kapcsolódó mesterséges intelligencia alkalmazások egyre szélesebb körben...

Duzzanat, fájdalom, ülési nehézség? Van megoldás!

Azoknak, akik aranyérrel vagy más végbél- és végbél körüli problémákkal küzdenek, vagy egészségmegőrzés és …