Munkahelyi alvásszűrés, kipihent dolgozó

Munkahelyi alvásszűrés, kipihent dolgozó

Jobb teljesítmény a Benyovszky Orvosi Központ közreműködésével. A Magyar Alvás Szövetség az európai munkaegészségügy új területére, az alvás minőségét felmérő és segítő lehetőségekre hívja fel a figyelmet. Az alvásgyógyítás, az alváskutatás a tudományos ismeretterjesztés, az oktatás területén tevékenykedő országos szakmai szervezet a nemzetközi alvásorvosi szövetség, a World Slepp Society szakmai partnere európai standardok alapján kidolgozta és bevezeti az alvásminőség-mérés új módszereit Magyarországon.

A nemzetközi alvásdiagnosztikában elismert lehetőség alkalmazásnak a célja a dolgozók egészségi állapotának a javítása, munkavégző képességének az erősítése. Az átmeneti és krónikus alvászavarok és alvásbetegségek ugyanis a vezetőket, a menedzsereket és a beosztott dolgozókat is széles körben érinti. A módszer alapján megállapításra kerül a programban részt vevők alvásállapota, azt követően alvást javító alvásterápiák (tréningek) igénybevételével jelentős alvásjavulás érhető el.

A programhoz való csatlakozással konkrét segítség nyújtható a megfelelő napi munkavégzéshez szükséges alapvető feltételhez, a pihentető alváshozhangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. Szakorvosi háttérrel, a Benyovszky Orvosi Központ alvás szakembereinek közreműködésével az alvászavarok és az alvásbetegségek jelentős része rehabilitálható a rendelkezésre álló terápiás eszközökkel. A minőségi élet, a hatékony munkavégzés pihentető alvás nélkül lehetetlen.

Magyar Alvás Szövetség



Comments for this post are closed.

A jó alvás feltétele

A kényelmes fekhely, mindenekelőtt a matracok, a párnák, az ágyneműk, és maga az ágy is alapvető feltételei a jó …

Kedvezményes DualDur „Lyme Expert” csomag csak januárban!

Kérje a DualDur átfogó tesztelést kínáló „Lyme Expert” csomagját, amihez, ha a vérvételt januárban végezteti …

Mit mutat a szívultrahang?

A szívultrahang vizsgálat más néven echokardiográfia egy fontos (ha nem a legfontosabb) diagnosztikai eszköz a kardiológia …

Ne csak nézze a világot, lássa a színeket is

A modern XXI. századi életmód egyáltalán nem optimális szem egészsége szempontjából. A látáshoz szükséges szervet …

Aludj jól – dolgozz jól!

Egyre többen dolgoznak fáradtan, ami kedvezőtlen hatással van az egészségükre és a vállalati teljesítményre. Az …

Tisztánlátás – az élesebb jövőért!

A szűrés segíthet a látásromlást okozó problémák felismerésében, a korrekciós lehetőségek feltérképezésében, …